Szabó Ábel: összeszorított foggal küzdünk majd

Az ifjú játékos szerint a Debreceni Egyetem gárdája egy diadallal visszatérne a jó útra.

A 11. fordulóhoz érkeztek a futsal NB I résztvevői. A DEAC hétfő este a TFSE-t látja vendégül a DESOK-ban. A főszereplők ellentétes lelki állapotban várhatják az ütközetet: a debreceniek a Kecskeméttől kapott súlyos pofonból próbálnak kijózanodni, míg a fővárosiak a Berettyóújfalu legyőzése miatt önbizalomtól duzzadva érkezhetnek a csarnokunkba.

“Tartozunk a klubnak, a szurkolóknak és saját magunknak is a 8-1-es vereség után. Emelt fővel kell pályára lépnünk, és azt megígérhetem, hogy összeszorított foggal küzdünk majd. Itthon akarjuk tartani a három pontot, hiszen így visszatérhetnénk a helyes útra. A budapestiek az Újfalu ellen bebizonyították, hogy nem lehet félvállról venni őket. Sokakat meglephetett a sikerük, de a meccs összképe alapján megérdemelten szerezték meg a három pontot. Azzal, hogy a klubok csak két légióst foglalkoztathatnak, nagyon sűrű lett a mezőny, egyedül csak a Haladás lóg ki fölfelé. Meggyőződésem, hogy ebből a szabályból a honi futball sokat profitálhat. Augusztusban már nyertünk az otthonukban (4-1-re diadalmaskodott a DEAC – a szerk.), bár akkor még a légiósok nem szerepelhettek. Velük nagyobb játékerőt képviselnek, és hétről hétre érződik rajtuk a fejlődés” – mutatott rá Szabó Ábel. Elek Gergő vezetőedző a következő meccsünkön nem számíthat Szentes-Bíró Tamásra, aki eltiltott. Csapatkapitányunkat leszámítva a jelek szerint teljes kerettel tudunk kiállni.

Nem meglepő, hogy fiatal futsalosunkat is eléggé megviselte a hírös városi túra, amelyről őszintén elmondta a véleményét.

“Győztes mentalitású embernek tartom magam, így minden vereség fáj, ám ez most hatványozottan igaz. Megalázottnak éreztem magam a találkozón, és ezt soha többet nem akarok átélni. Minden rosszul sült el azon a meccsen, bosszantó hibákat követtünk el, szerencsénk sem volt. Azt tapasztalom, hogy a fordulópontokból rendre rosszul jövünk ki, ami talán a rutintalanságunknak is köszönhető. Túl kell tennünk magunkat a történteken, ami a legkönnyebben egy győzelemmel jönne össze” – zárta mondandóját Szabó Ábel.

A DEAC-TFSE meccsre a jegy.deac.hu-n már elővételben lehet tikettet venni. A belépéshez védettségi igazolványra van szükség, aminek az érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá.

Férfi futsal NB I 11. forduló
DEAC-TFSE-Bestrong
2021. 11. 08. (hétfő) 18:30, DESOK