Teljesítettük a célt

A Debreceni Egyetem csapata fordulatos mérkőzésen szerzett értékes pontot szombaton. 

A DEAC az Astrát fogadta a Kecskeméti János Sportcsarnokban az I. osztályú U17-es leány futsalbajnokság utolsó előtti fordulójában.

A két gárda eddigi összecsapásain mindkétszer az üllőiek nyertek (az első találkozón egy viszonylag sima, háromgólos győzelmet arattak, a másodikon viszont szoros küzdelemben csupán egy találattal kerekedtek felül), így célként mindenképpen a pontszerzést tűztük ki az utolsó egymás elleni ütközet előtt.

A mérkőzést remekül indítottuk, hiszen már az első percben szép támadást vezettünk: Katona Klaudia passzolt a kapu elé érkező Papp Boglárkának, aki értékesítette a helyzetet. A vendégek mentek előre az egyenlítésért, de a védelmünkön sokáig nem találták a rést. A félidő derekén azonban kihasználtak egy pár percig tartó rövidzárlatot, és két minutum alatt két gólt szerezve átvették a vezetést.

A szünetben Quirikó Vivien edző igyekezett rendet rakni a fejekben, és a második játékrészt úgy kezdték a lányok, mint az elsőt: Balogh Mercédesz becsúszva juttatta a játékszert a vendégek hálóőre mellett a kapuba (2-2). Ekkor  jobb mentalitással játszottunk, mint a térfélcsere előtt. Gólt azonban az üllőiek szereztek, és a 25. percben ismét átvették a vezetést. Szerencsére ez nem tört meg minket, és három minutummal később egalizáltunk: Katona Klaudia hozta helyzetbe a remekül érkező Balogh Bernadettet, aki ezzel megszerezte első találatát az idei bajnokságban.

A hátralévő időben akadtak még izgalmak, mindkét együttes előtt adódtak nagy helyzetek, gól azonban már nem született, így 3-3-as döntetlennel zárult az összecsapás.

“Izgalmas mérkőzésen vagyunk túl. Már az előző egymás elleni találkozón is látszott, hogy az Astra ellen reális célkitűzés lehet a pontszerzés, így ennek reményében léptünk pályára. Mindkét játékrészt jól kezdtük, azonban ahogy fáradtunk, csökkent a koncentrációnk, és ezt ki tudta használni ellenfelünk. Dicséret illeti viszont a lányokat, hogy kétszer is fel tudtak állni hátrányból, és akár a győzelem is összejöhetett volna, de így sem vagyunk elégedetlenek, hiszen amit célként kitűztünk – a pontszerzést, illetve, hogy ellenfeleink ellen fordulóról fordulóra jobb eredményt érjünk el -, azt sikerült megvalósítanunk. Egy meccs van hátra, amit szeretnénk győzelemmel zárni a TFSE otthonában” – értékelt Quirikó Vivien.

Leány Futsal I. osztály U17 14. forduló
DEAC-Astra-HFC Üllő 3-3 (1-2)
Gólszerző: Papp Boglárka (1.), Balogh Mercédesz (21.), Balogh Bernadett (28.), ill. Csenki (13.), Czinege (15., 25.)
A DEAC összeállíítása: Gulyás Linda – Nagy Zsuzsánna, Rácz Alíz, Katona Klaudia, Papp Boglárka. Cserék: Juhos Zsófia, Balogh Benadett, Balogh Mercédesz. Edző: Quirikó Vivien.

A tabella: