A SASOK SZÁRNYÁT IS MEGTÉPNÉK AZ IFJÚ GLADIÁTOROK

A DEAC Gladiators a Budapest Eagles vendége lesz az U19-es bajnokságban. A Debreceni Egyetem együttesének mindenképpen nyernie kell az alapszakasz elsőségért. De ez a pozíció a Győr Sharks meccsétől is függ.

Egy mérkőzés maradt az alapszakaszból a gladiátoroknak. Ez az idén eddig szerényebben teljesítő Budapest Eagles ellen lesz. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a DEAC-é volt a legnehezebb sorsolás az U19-es bajnokságban. Egy Miskolc Steelers elleni keleti rangadót követően Magyarország két topcsapatával, a tavaly elődöntőig jutott Budapest Wolves-zal, valamint a címvédő Budapest Cowbells-zel is meg kellett győznie a cívisvárosi gárdának. És mind a három összecsapást megnyerte a Debreceni Egyetem együttese úgy, hogy folyamatosan javult a játék minden téren. Ráadásul Kunkli László megmutatta, hogy a tavalyi kiesését követően erősebben tért vissza. Irányításával a debreceni offense nehezen megállítható idén. Ennek a meccsnek a tétje az első kiemelt pozíció. Itt egy nagyarányú siker sem biztos, hogy elég, mivel a Győr Sharks is játszik a hétvégén, és amennyiben több mint 21 ponttal megveri a Budapest Cowbells-t, akkor a DEAC második kiemeltként várhatja a rájátszást.

A Budapest Eagles a tabella második felében helyezkedik el és nem tudott még nyerni meccset ebben a szezonban. Pedig rengeteg fiatal és nagy potenciállal rendelkező tehetséggel rendelkeznek a sasok, akik Tokaji Ferenc vezetőedző kezei alatt sokat fejlődhetnek. A tréner ugyanis az egyik legfelkészültebbek közé tartozik Magyarországon.

„Minden meccsre ugyanúgy készülünk, hogy mindig csak a soron következő ellenfél számít” – nyilatkozat Molnár Gábor, a DEAC Gladiators offensive koordinátora.” – „Nem számolgatunk, ha minden mérkőzésről úgy távozunk, hogy mi voltunk a jobb csapat, akkor november közepén mi örülhetünk. Sok a hiányzó, de ez nem fog minket szombaton megállítani abban, hogy veretlenül zárjuk az alapszakaszt.”

A találkozó október 26-án szombaton, 15 órakor kezdődik a diósdi DTC-pályán.

Fotók: Szolnoki Annamária