Elkezdték a felkészülést a gladiátorok

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata a Divízió I-ben indul 2021-ben. A bajnokság a koronavírus-járvány függvényében márciusban indulhat.

Egyelőre még kisebb létszámban, de vasárnap elkezdődött a téli, csípős hidegben a DEAC Gladiators felkészülése. Több mint két hónapnyi kemény munka vár a debreceniekre az elkövetkező időszakban, hiszen a csapat legutóbb november elején játszott tétmérkőzést. Emellett a koronavírus-járvány második hullámának súlyosbodása miatt edzéseket sem tarthatott a szakmai stáb. Így fizikailag és taktikailag is fel kell készülnie az együttesnek az új szezon nyújtotta kihívásokra. Viszont a gladiátorok nagy rutint szereztek a 2020-as szezonban, hiszen közel HFL-szintű együttesekkel mérkőzhettek meg.

„A járványügyi helyzet tekintetében, csak a megfelelő papírokkal, sportorvosival, igazolásokkal lehet részt venni az edzéseken, így tudtuk elkezdni a felkészülést a szezonra” – részletezte Gyarmati Ottó vezetőedző. – „Ezeknek beszerzése folyamatos, így arra számítok, hogy egyre jobban nő majd az edzés látogatottság. A fizikai tréning is részét képezi a felkészülésünknek, ugyanis szükséges, hogy a játékosok a megfelelő erőnlétet és állóképességet megszerezzenek a szezon kezdetére, de több újoncunk is van, akiknek a technikai alapokat is meg kell tanítanunk.

 

Ami biztos, hogy a keret is változni fog a tavalyi szezonhoz képest. Mint ismert, a Fehérvár Enthronerstől érkezett debreceni kölcsönjátékosok visszatértek klubjukhoz. Emellett a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt a csapatnak szerződést kellett bontania Lennox Greennel, illetve Johnathan White-tal. Az újabb fejleményekről folyamatos tájékoztatást ad majd a csapat.

A DEAC idén is a Divízió I-ben indul el, amelynek a versenykiírását a Magyar Amerikai Futball Szövetség Versenybizottsága már elfogadta. Várhatóan márciusban kezdődik az új szezon, de a pontos dátumról csak később ad tájékoztatást a sportági szakszervezet.

Tekintsék meg az első edzésünkről készült videóbeszámolót is:

Fotók: Makranczi László
Videó: Orosz Levente