JUNIOR BOWLT JÁTSZIK A GLADIATORS!

Egy nagyon fordulatos mérkőzést vívott egymással a DEAC Gladiators és a Budapest Cowbells az U19-es bajnokság elődöntőjében, a cívisvárosban. A Debreceni Egyetem együttese végül hárompontos sikert aratott az utolsó negyedben.

Nehéz kihívás elé néztek a gladiátorok a kolomposok elleni vasárnapi összecsapáson, ugyanis több kulcsjátékos sérülés miatt nem tudott az edzői stáb rendelkezésére állni. Emellett az eddig kitűnően működő passzjátékot is megnehezítette a folyamatos esőzés. Így mindkét együttes számára főleg a futójáték maradt opciónak. Ez inkább a Cowbells-nek ment jól, Kovács Benedek és Golita Zoltán hozta főleg a yardokat. Viszont a csúszós labda sok fumble-t eredményezett az elején. A fővárosiaknál Saliga Norbertnek, majd Raffai-Huszák Zsombornak volt egy-egy fumble recoveryje, míg a hazai oldalon Hőgye Dominik kaparta ki egyszer Kovács kezéből a labdát.

A kolomposok viszont második labdaszerzésüket egy szépen felépített támadássorozattal kihasználták a második játékrészben. Kelemen Marcell a drive végén egy QB-sneakkel megszerezte a vezetést. Golita extrája célt ért (0-7). A Gladiators nehezen tudott visszakapaszkodni a meccsbe. Az egyre jobban enyhülő esőzést kihasználva viszont Boruzs Kevin szerzett egy 30 yardos elkapott TD-t. Gyarmati Patrik extrája sikertelen volt (6-7). Ekkor még volt idő a szünetig, de egyik csapatnak sem sikerült további pontokat szerezni.

A fordulás után bár a Cowbells jöhetett visszahordással, mégis a DEAC szerzett újabb pontokat. Az esőzés megtréfálta a vendégeket, hiszen a saját end zone-juknál kellett puntolniuk. De az alacsony snap átment a rúgó lábai között és elhagyta a játékteret safetyt eredményezve (8-7). Az esőzés egyre hevesebb lett, amellyel nagyon meg kellett küzdeniük a játékosoknak. Ám az időjárás a hazaiakat is megtréfálta. Egy puntnál Gyarmati nem tudta megfogni a malacbőrt, a vendégek pedig a 10 yardos vonalon megszerezték azt.

Ugyan a DEAC háromszor is megállította egy yardnál a kolomposokat, ám a negyedik negyedben negyedik kísérletre már nem tudták Kelemen szélső futását levédekezni. A kétpontos sikertelen volt (8-13). A gladiátorokon volt a nyomás, ráadásul Radványi Péter még egy forced fumble-t is összeszedett a fővárosiaknak hazai térfélen. A Cowbells viszont nem tudott élni a lehetőséggel. Egy punt után a 20 yardos vonaltól jöhettek a cívisvárosiak és innen egy nagy játék következett. Kunkli László egy hajszálpontos passzal látta el Boruzs Kevint, aki egy versenyfutás után 80 yardot megtéve vitte a játékszert az end zone-ig. Ezután pedig Kunkli közelről, a csapat segítségével megfutotta a kétpontos kísérletet (16-13). A kolomposoknak még volt idejük fordítani, de egy sikertelen negyedik próbálkozást követően át kellett adniuk a támadás jogát a Debreceni Egyetem csapatának, mindössze két perccel a vége előtt. First down kellett a hazaiaknak, hogy le tudják pörgetni a maradék időt, amit meg is szereztek úgy, hogy Kunklit gyakorlatilag az egész csapat eltolta addig, ameddig kellett. Ezután pedig két térdelés elég volt ahhoz, hogy a DEAC megnyerje a találkozót és megismételje tavalyi tettét, azaz a Junior Bowlba jutást! A finálét jó eséllyel Debrecenben rendezhetik meg, miután a Gladiators első kiemelt lett az alapszakaszban.

„Az összes ilyen sáros, esős mérkőzésre jellemzők, hogy általában mindig szorosak, mert az offense játéka nem tud kiteljesedni” – kezdte értékelését Molnár Gábor, offensive koordinátor. –  „Ilyenkor csúszik a labda sok a labdavesztés, és eladás, amik a mérkőzés elején is megtörténtek. Arra számítottam, hogyha kicsit megnyugszik az időjárás, akkor meg tudunk húzni egy-két passzt. Erre készültünk, de gyakorlatilag azt hittük, hogy ezt sutba dobhatjuk, amikor szombaton elindult a nagy esőzés. Szerencsére Lackó tudott két olyan passzt adni, amik eldöntötték a mérkőzést. És természetesen nem szabad elfelejtenem a defense-t, mert megint kulcsszituációkban odatették magukat. Többek között ez is kellett a sikerhez.”

 

A Junior Bowl-t november 17-én rendezik, amelyben a DEAC Gladiators ellenfele a rekordbajnok Budapest Wolves lesz.

Fotók: Szolnoki Annamária

DEAC Gladiators – Budapest Cowbells 16-13 (0-0, 6-7, 2-0, 8-6)
Pontszerzők: Boruzs Kevin 2 TD, Cowbells 1 S, Kunkli László 1 PAT, illetve Kelemen Marcell 2 TD, Golita Zoltán 1 XP