Visszatértek a DEAC amerikai gladiátorai!

Lennox Green Jr. és Johnathan White vasárnap megérkezett a cívisvárosba. Viszont nem ők az egyetlenek, akik ősszel erősíteni fogják a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatát.

Jó ütemben folyik a felkészülés az őszi szezonrajtra a DEAC Gladiators-nél. Az együttes szeptember 12-én a jelentős erősítésen átesett DAK Acél Gorillaz ellen hazai pályán kezdi meg a bajnokságot, de sorrendben a Miskolc Steelers-zel, a Nyíregyháza Tigers-zel és a Budapest Cowbells-zel is összecsapnak Gyarmati Ottó tanítványai.

A nyolc csapat részvételével elinduló Divízió I-ben így nagyon kemény ellenfelei lesznek a DEAC-nak. Viszont a cívisvárosiak is megerősödtek az elmúlt napokban, hetekben. A Gladiators két amerikai légiósa ugyanis vasárnap visszatért. Egy kalandos utazást követően Johnathan White és Lennox Green Jr. is megérkezett Debrecenbe úgy, hogy az Egyesült Államokban az utazás előtt koronavírus-teszten estek át, amely mindkettejüknél negatív lett. Ettől függetlenül még nem csatlakozhatnak a csapat edzéseihez, hiszen egy újabb vizsgálaton kell majd még átesniük.

Mint ismert, a két amerikai játékos nem tudott sok időt eltölteni a gladiátoroknál, mivel a koronavírus-járvány kitörése miatt haza kellett utazniuk még márciusban. Azonban a magyar kormány lazító intézkedései, valamint a DEAC és a Gladiators vezetőségének együttes erőfeszítéseinek köszönhetően visszajutott Debrecenbe a két játékos, akiknek szeptemberben az egyetemi tanulmányai is elkezdődhetnek.

Viszont nem csak Green és White a két nagy erősítése a csapatnak. A sikeres junior szezon után négy játékos –köztük három kiöregedő– a magyar bajnok Fehérvár Enthroners-hez távozott. Boruzs Kevin, Gál Kristóf, Kunkli László és Németi Soma viszont kölcsönszerződéssel a gladiátoroknál játszanak majd ősszel. Mint ismert, mind a négy játékos junior bajnoki ezüstérmes lett 2019-ben. Ráadásul Boruzs Kevint tavaly az év legjobbjának választották korosztályában.

Emellett többen is felépültek sérüléseikből. Meghatározó szerepe lehet idén majd a csapat válogatott futójának, Roják Richárdnak, aki legutóbb 2018-ban lépett pályára a Gladiators-ben. Abban az évben egy komoly térdsérülést szenvedett egy válogatott meccsen, de már tavaly ismét magára ölthette a címeres mezt a belgák elleni idegenbeli összecsapáson. Két szolnoki játékos is hosszú ideig a maródiak listáját erősítette, de most már Szép Gábor és Terenyi Róbert is készen áll arra, hogy újra pályára léphessen.

Gyarmati Ottó vezetőedző szerint még 2-3 olyan újonc is bemutatkozhat ősszel, akik a június 28-i toborzót követően csatlakoztak a csapathoz.

Fotók: Bódi Sándor, Derencsényi István, Makranczi László