Ismét felülmúltuk a borsodiakat

Izgalmas derbit húzott be 4-2-re a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a DVTK-val szemben.

Rangadóval folytatódott a DEAC számára a válogatottszünet után az Erste Liga, a DVTK Jegesmedvék gárdája látogatott a Debreceni Jégcsarnokba pénteken este. A hazai drukkerek mellett sok vendégszurkoló is ellátogatott az összecsapásra, így remek hangulatban feszülhetett egymásnak a két együttes.

A felek december 7-én Miskolcon csaptak össze, akkor hosszabbításban győztek 2-1-re a fekete-fehérek, így várható volt, hogy törleszteni próbálnak majd a diósgyőriek. Nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe Láda Balázs tanítványai, Hetényinek akadt is védenivalója már a meccs elején, ehhez képest a DEAC szerzett vezetést bő öt perc után, Usztyinenko és Jeliszejev asszisztálásával Molnár lőtte előnybe az övéit. A fiatal támadó gólja után pedig repültek a macik a jégre, hiszen sokan tettek eleget klubunk felhívásának, miszerint lehetőleg érkezzenek valamilyen plüssel a csarnokba. Az U12-es csapat tagjai lelkesen gyűjtötték össze a felajánlásokat, amiket a Tündérkör Alapítványhoz juttatunk majd el. A folytatásban is előszeretettel tesztelték Pratákot, mások mellett Krutov, Haranghy és Senfeld is megkínálta a piros-fehérek kapusát, aki határozott volt a vasak között. Legalábbis egészen a harmad végéig, fél perc volt csak hátra a szünetig, mikor Bukor tűzte rá, 2-0.

Kulesovot szórták ki a 24. minutum elején, próbáltak élni az emberelőnnyel a borsodiak, ami össze is jött nekik, egy másodperc híján letelt a kiállítás, mikor Tóth szépített. A vendégektől Szalay kapott kényszerpihenőt, de nem tudta kihasználni a helyzetet az egyetemi gárda. A 35. percben a játékvezetők megítélése szerint túl sok debreceni játékos volt a jégen, amit csapatbüntetéssel szankcionáltak, Molnár ülte le, azonban újabb gól így sem született.

Nem indult jól az utolsó etap, Pineo lövését még hárítani tudta Hetényi, ám a kipattanó Djumichoz került, aki már nem hibázott, 2-2. Gyorsan próbálta ismét magához ragadni a vezetést a Debreceni Egyetem csapata, de pontatlanok voltak a befejezések. Érett az újabb hazai gól, ami egy szépen kijátszott akció végén össze is jött, Jeliszejev és Krutov passzai után Kreisz volt a befejező ember. A másik oldalon is serénykedtek, Hetényi bravúrjaira volt szükség, hogy maradjon a fór a DEAC-nál. Négy perc volt vissza, mikor időt kért a Diósgyőr és lehozta a kapusát is. Őrült hajrá vette kezdetét, hat az ötben rohamoztak a vendégek, de ráfáztak, Galoha egészpályás, üreskapus góljával lezárta a DEAC a meccset, 4-2-re nyertek Vaszjunyin Artyom tanítványai. A győztes gárda tagja volt válogatott játékosunk, Mihalik Gergő is, akinek még októberben tört el a felkarja, épp a DVTK elleni találkozón és most térhetett vissza a jégre.

Erste Liga – alapszakasz
DEAC-DVTK Jegesmedvék 4-2 (2-0, 0-1, 2-1)
Gól: Molnár, Bukor, Kreisz, Galoha, illetve Tóth, Djumic

Fotók: Szolnoki László