Vasárnap délután ki-ki mérkőzésen feszült egymásnak a DEAC és az FTC Telekom. Az összecsapás közvetlen hatást gyakorolt arra; melyik együttes kerülhet be további játék nélkül az első hat közé, ami az aktuális fő cél volt mindkét gárda számára.

A mieink bizakodva készülődtek a sorsdöntő találkozóra, bár az előjelek nem voltak kedvezőek, igencsak foghíjas hátsó alakzattal érkeztünk a Tüskecsarnokba. A két csapat azonnal egymásnak ugrott, amiből rendkívül nagy iramú, kiélezett küzdelem kerekedett. A FTC korán megszerezte a vezetést, ám a mieink 2 percen belül egyenlítettek, majd két gólosra hízott az előnyünk. Sajnos, beleestünk abba a hibába, hogy nem vigyáztunk eléggé a megszerzett előnyre, a harmad második felében előbb felzárkóztak, majd 2 tizeddel (!) a játékrész vége előtt ki is egyenlítettek a zöld-fehérek, ami nagyon megviselte a debreceni alakulatot. Nagyobb összpontosítással mindez elkerülhető lett volna. A 2. periódus elején kihagytunk négy perc emberelőnyt, és nem éltünk egy ajándékba kapott korong kínálta lehetőséggel sem, viszont az emberhátrányainkat sikerült kibekkelni. A 35. percben Izacky fórból szerzett vezetést, azonban gyorsan jött az ellenfél válasza, az utóbbi időben már nem először. Mind a két kapus nagyokat védett, döntetlen állással zárult a 2. harmad. A 3. harmadban két emberelőny kínált(volna) esélyt a srácoknak, de fór nem mindig fór a mieink számára. Aztán Révész tört be a zöldek kapuja elé, de hiába, ismét kimaradt egy nagy lehetőségünk. A hosszabbítást jól kezdtük, de megint csak gól nélkül pörgött le két „ajtó-ablak” helyzetünk. 64.01-nél az ellenfél finn légiósai tisztára játszották Kestila-t, aki nem hibázott.

Ezzel az FTC egy ponttal (51) megelőzte a tabellán a mieinket, a fővárosiaknak ráadásul két meccsel több esélye lesz a pontszerzésre, mint a debreceni alakulatnak. A srácoknak két mérkőzése maradt hátra az alapszakaszból, plusz a Magyar Kupa döntője, ami jó alkalom lehet, hogy visszatérjünk a sikerek útjára.

Szakvezetőnk, György József abszolút korrekten értékelte az eseményeket.

– Öt hátvéddel érkeztünk, tehát eleve hátrányban kezdtük a mérkőzést. A 2. percben ellőtték Sándor Bence lábát, akit hordágyon vittek le a pályáról és biztosra vehető, hogy hosszabb időre kidőlt a sorból. Emiatt a sorok tervezett összeállítását meg kellett bontanunk. Próbálkoztam egy csatárt hátra vinni, de gyorsan kitűnt, hogy ez a gyakorlatban nem működik. Az első harmadból már csak 0,2 másodperc volt hátra, amikor Nagy Gergő átjátszotta a mieink védelmét és kiegyenlített. Ez a találat fordulópontja volt a mérkőzésnek és végig éreztette a negatív hatását. Nem voltam megelégedve a jégen látottakkal. A támadásban jó dolgokat hoztunk össze, de a védekezésben sokszor magunkra húztuk a láthatóan fáradt Ferencvárost, lehetőséget adva, hogy helyzeteket teremtsenek. Könnyelmű döntéseket hoztunk és emberelőnyben sem voltunk eléggé célratörőek. Pozitívum, hogy kivédekeztük az emberhátrányainkat, sokat próbálkoztunk, megteremtettük a lehetőségeket. A kényszerből csapágyasra járatott négy hátvédünk elfáradt, ami főként a hosszabbításban volt tetten érhető. Persze a fáradtság nem ok a könnyelműségre, márpedig mi gyakran könnyelműek voltunk. Egyébként ez a találkozó jó alkalom volt arra, a Magyar Kupa döntőjének helyszínén hokizzunk. Most lesz egy hetünk, hogy felkészüljünk a kupadöntőre – összegzett a szakvezető.

=Müller Károly=