Pénteken macidobálás!

A Ferencváros elleni rangadót nemcsak a játékosok tehetik emlékezetessé, hanem a kilátogató szurkolók is.

Az előző szezonban a járvány okozta korlátozások miatt csak nézők nélkül lehetett mérkőzéseket rendezni, így a hagyományosnak mondható népszerű kezdeményezés, a macidobálás is elmaradt. Ebben az évben viszont újra lehetőség lesz rá, hogy nehéz sorsú gyermekeknek örömet szerezzünk, hiszen ők kapják meg azokat a plüssöket, amiket a pénteken 18:30-kor rendezendő DEAC–FTC-Telekom rangadón bedobálnak majd a szurkolók.

A korábbi évek gyakorlatához híven az első hazai találat után – amennyiben nincs, úgy a mérkőzés legvégén – a nézők macikat vagy más plüssfigurákat „repíthetnek” a pályára. Az összegyűjtött játékokat klubunk jótékony célra fordítja, és még aznap át is adja a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének.

Várunk tehát mindenki szeretettel az FTC elleni összecsapásra, és kérjük a szurkolókat, ne érkezzenek üres kézzel! Ritkán adatik meg, hogy a lelátóról dobálni lehet, most azonban egy rövid ideig ez engedélyezett lesz.