Sándor Flórián, a csaknem 2 méter magasra nőtt, 100 kilós védő a tavalyi szezonban mutatkozott be a DEAC ERSTE Ligás csapatában. A testméretei dacára villámgyors, lendületes játékos remekül beilleszkedett a mieink hátvédsorába, egyik erőssége volt az egyetemisták védekező szekciójának.

Sándor Flórián 1999. június 13-án, Dunaújvárosban született, de Székesfehérváron érett igazi jégkorongozóvá. Már 16 éves korában szerepet kapott az aktuális Divízió 1/A csoportos ifi VB-n és a magyar, valamint az osztrák ligában is tagja volt a fehérváriak U 18-as és U 20-as csapatának. Ebben az idényben szerezte meg az első bajnoki címét az EBJL-ben. Kiváló formát mutatott a 2016-17-es szezonban; aranyérmet hozott haza a Divízió1/B- csoportos junior világbajnokságról, 20 pontig jutott a magyar és az osztrák junior ligában és bekerült a Fehérvári Titánok együttesébe is. A 2017-18-as idényben újra három fronton vitézkedett, aranyéremmel zárta az EBYSL szezont és nem maradt ki a Divízió 1/A csoportos magyar VB- csapatból sem. A 2018-19-ben a Titánok színeiben játszotta végig az teljes ERSTE Liga szezont, nem mellékesen EBYSL bajnok lett és bronzéremmel a tarsolyában tért vissza a Divízió 1/B- csoportos junior VB-ről. Az elmúlt szezont a DEAC ERSTE Ligás együttesénél töltötte, és Debrecenben sem okozott csalódást.

A járványhelyzet miatt a csoportos edzések szünetelnek, Flóri azonban most sem lazít; építőipari munkával tartja karban az izomzatát, ami nem gátolta meg abban, hogy meghosszabbítsa kontraktusát az egyetemista csapattal. Az ebédszünetét kihasználva arról beszélgettünk, hogyan telnek a napjai mostanság és melyek a fő céljai a jövőre nézve.

„Sajnos a szezon vége rosszul alakult számomra; február közepén, a Brassó elleni idegenbeli meccsen belső oldali térdszalag sérülést szenvedtem és ezután már nem tudtam visszatérni a csapatba. Három hétig csináltam a gyógytornát, azóta erősítek, de csak fokozatosan, nem akarom siettetni a folyamatot. Összesen hat hetet töltöttem rögzítőben, utána kezdtem sétálgatni. Még mindig érzem a szakadás helyét, de az orvosok azt mondják, hogy ez természetes. Mióta elengedtek bennünket, itthon vagyok Dunában és igyekszem jól kihasználni az időt, az idény során ugyanis legfeljebb havonta egyszer tudtam hazajönni. Mostanában reggel hatkor kelek, majd dolgozni megyek; fehérvári csapattársam és legjobb barátom, Kiss Roland édesapjának vállalkozásánál kaptam munkát. Ez betart délután négyig, ezután megyek edzeni, ami felváltva futást, lépcsőzést, illetve kerékpározást jelent, hetente 2-3 alkalommal járok kondizni. Mindent megteszek, hogy pótoljam a 8 hetes kiesést és szinten tartsam magamat. A munka és az edzés egész napos elfoglaltságot jelent, másra gyakorlatilag nem marad időm.

Ami a szerződésem meghosszabbítását illeti, nem kellett sokat meditálnom. Debrecenben nagyon szimpatikusak voltak a srácok az edzők és mindenki, aki a csapat körül dolgozott. Kényelemes volt az öltöző, a jó konditerem, a jég és nekem tetszett a kisebb pálya is. Ilyen összhangra még nem volt példa eddigi életemben. Úgy láttam, hogy mindenki örömmel jött az edzésekre, a meccsekre, alig vártuk, hogy pályára léphessünk. Szerintem az előző idényben több volt a csapatban annál, amit a végeredmény mutat, de közbeszólt a rengeteg sérülés. Sajnos az én térdem is éppen akkor szakadt el, amikor igazán elkezdett menni a játék. Remélem, jövőre több szerencsénk lesz és túl tudjuk szárnyalni a múlt szezonban mutatott teljesítményünket. Ehhez nyilván nekünk is többet kell majd produkálni, de szerintem mindenki erre készül. Egy ideig én is „elvagyok” szárazon, de már mennék vissza a jégre!”

=MK=