Az egyetemi klub fehérorosz hátvédje góllal vette ki a részét a Brassó elleni sikerből.
Az alapszakasz utolsó hazai meccsét vívta a DEAC az Erste Ligában, a vasárnap esti találkozón az eggyel korábbi pontvadászat bajnoka, a Corona Brasov látogatott a Debreceni Jégcsarnokba. A fekete-fehérek természetesen szerettek volna szépen búcsúzni a közönségüktől a hétvégi Magyar Kupa Final Four előtt. A cívisek végül 4–2-re nyertek, s ugyan még hátra van a Fradi elleni, utolsó összecsapásuk, biztosan a harmadik helyen zárják a liga alapszakaszát. A meccsen kétszer is vezettek a brassóiak, mindkétszer egyenlített a Debrecen, a harmadik harmadban pedig eldöntötte a három pont sorsát. Fehérorosz védőnknek, Nyikita Usztyinenkónak gratuláltunk a győzelemhez és a góljához. Ő is elismerte, nem először kezdtek gyengébben, azonban többnyire megfordították az állást.
– Köszönöm, köszönjük a gratulációt! Valóban, a mérkőzés eleje nem sikerült jól számunkra, ez nagyon bosszantott bennünket. Ám az első harmad után egészen más csapatként jöttünk ki, egységesebbé váltunk, igyekeztünk gyorsabban korcsolyázni, és sok párharcot nyertünk meg. Ezekből kettővel többet értékesítettünk, mint az ellenfél a sajátjaiból, úgy vélem, megérdemelt győzelmet arattunk – fogalmazott Usztyinenko, aki azt is elmondta, jó eredmény az alapszakaszbeli harmadik hely, örömmel tölti el őket. – De az igaz tánc a rájátszásban kezdődik, ott kell maximálisan koncentrálnunk és jól teljesítenünk – tette hozzá.
A hajdúsági alakulat a hétvégén az Officium Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel, pénteken 16 órakor a Ferencvárossal játszik az elődöntőben, majd Hydro Fehérvár AV19–BJAHC meccset rendeznek fél nyolctól. Másnap a bronzmérkőzésre és fináléra kerül sor.
– Az a célunk, hogy a csapat a legjobb formáját vigye ki a jégre. Nagy vágyunk, hogy a játékunkkal és az elért eredményünkkel boldoggá tegyük szurkolóinkat – nyilatkozta a Debreceni EAC 23-asa.