Március 14-én a nagyrábéi sportcsarnok adott otthont az I. Nagyrábé Kupa – Őri József és Őri Zsuzsa Emléktornának.
A több küzdősport-állomásból álló rendezvény középpontjában az utánpótlás-korosztály sportolási lehetőségének biztosítása állt, a megemlékezés méltó pillanatai mellett. A tornára a Partiumból és Magyarország több városából is érkeztek sportolók, többek között Margittáról, Székelyhídról, Nagykárolyból, Debrecenből, Nyíregyházáról, Miskolcról és Józsáról. Az emléktorna különlegessége, hogy két versenyzőnk, Őri József Béla (1. dan) és Őri Panna Krisztina (1. kyu) dédszüleinek állított emléket.

Néhai dédszüleik, Őri József biológia–földrajz szakos tanár, valamint Őri Józsefné Varga Zsuzsanna magyar nyelv és irodalom szakos tanár, iskolaigazgató több mint 40 éven át dolgoztak pedagógusként a Nagyrábéi Általános Iskolában. Munkájuk során kiemelt szerepet kapott a sport, így az intézményben jelen volt a birkózás, az asztalitenisz, a labdarúgás és a sakk is. 2018-tól a karate is megjelent a településen a debreceni karatésoknak köszönhetően.
A rendezvény szervezője a Hajdú Liga sportszervezet és a helyi Nagyrábéi Iparosok Olvasó Önképző Köre 1911 egyesület volt (utóbbi egy 115 éves múltra visszatekintő szervezet, amelyet egykor Őri József és húga, Panna szépnagyapja, Őri József alapított társaival), kiemelt cél volt a vidéki sport támogatása, ezen belül a nagyrábéi karate mint tehetségműhely működtetése, a DEAC karate utánpótlás szakosztályvezetője, sensei Őri Krisztián (4. dan) vezetésével.

A küzdősportnap során több állomáson is kipróbálhatták magukat a versenyzők: a fiatalabb korosztály bázisgyakorlatokban, időre végzett rúgótechnikákban és szivacskockás küzdelemben mérhette össze tudását, míg a kadett, junior és U21-es versenyzők formagyakorlatban, sportkarate küzdelemben, valamint full kontakt rendszerű „pofon party” kategóriában léphettek tatamira.
Az emléktorna kiváló felkészülési lehetőséget biztosított a 2026. március 29-én, Miskolcon megrendezésre kerülő Adamantin WKF Karate Kupára, amelyen a DEAC versenyzői nagy reményekkel lépnek majd ismét tatamira.
