Mohamed Toubita marokkói WKF karateversenyző fél éve él Magyarországon, Nyíregyházán. Tudatosan kereste azt a közeget, ahol a sportkarate és a versenyzési lehetőségek egyaránt adottak, így talált rá a DEAC shotokan karate utánpótlás-szakosztályára.
A DEAC új igazolása a marokkói válogatott tagjaként háromszoros hazai bajnoknak mondhatja magát. Jelenleg a Nyíregyházi Egyetemen informatikát hallgat, a későbbiekben pedig a Debreceni Egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait a mesterképzésen. Terve, hogy még idén indul az albániai EUSA-bajnokságon, ősszel pedig a MEFOB-on is bizonyítani szeretne.

A 190 centiméter magas sportoló atletikus felépítésének köszönhetően komoly kihívást jelent riválisainak. Nemcsak fizikai adottságai emelik ki a mezőnyből: gyorsasága és robbanékonysága révén kéz- és lábtechnikákkal egyaránt hatékonyan szerez pontokat.

Május elején a Budapest Randori versenyen lép tatamira az UTE Jégcsarnokban, ahol hét nemzet indulói mérik össze tudásukat.
Borítókép: Őri Krisztián szakosztályvezető és Mohamed Toubita

