A kiváló védekezés volt a kulcs

Mándi Norbert vezetőedző kiemelte, hogy a veszprémiek alig tudtak lerohanásból könnyű gólokat lőni a Debreceni Egyetem alakulata ellen.

Három kör után már csak négy együttes hibátlan a férfi kézilabda NB I/B-ben: a Budai Farkasok, a Szigetszentmiklós és a Vecsés mellett a DEAC kapta el legjobban a rajtot. Mándi Norbert legénysége két hazai győzelemmel indított (előbb a Rákosmentét, majd a Százhalombattát verte), vasárnap pedig a Veszprém Handball Academy U21 otthonában nyert 26-23-ra. Manapság 23 kapott találattal nagyon ritkán kap ki egy csapat, vagyis kijelenthetjük, hogy a hétvégén a masszív védekezés volt az egyik döntő faktor.

Ezzel az állítással maximálisan egyetértek. Az elején támadásban eléggé kapkodtunk, ennek köszönhetően sokat hibáztunk. A labdaszerzésekből mégsem tudott könnyű gólokat lőni az ellenfelünk, mivel jól működött a visszarendeződésünk, emellett kiváló ütemben jöttek a megállító szabálytalanságok. A veszprémiek a góljaik zömét általában lerohanásból szokták szerezni, ám ellenünk mindössze csupán kétszer vagy háromszor voltak eredményesek ebből a játékelemből. Jól feltérképeztük őket, így tudtuk, hogy felállt fal ellen főleg az egy az egyezéseket erőltetik, ezeket zömében hatástalanítottuk. Azzal szintén tisztában voltunk, hogy hátul a nyitott védekezést alkalmazzák, szerencsére ennek ugyancsak megtaláltuk az ellenszerét. A hajrában már hattal is vezettünk, így akár nagyobb különbséggel is diadalmaskodhattunk volna, ettől függetlenül nem szeretnék a kákán is csomót keresni. Természetesen örültünk a mérkőzés után, de arra felhívtam a fiúk figyelmét, hogy nem dőlhetünk hátra, mivel még mindig sokat kell dolgoznunk – nyilatkozta Mándi Norbert.

Az sem mellékes, hogy az előző szezonokban házon kívül nem igazán ment a DEAC-nak, ezért a Veszprém Arénában aratott győzelemből kellő önbizalmat lehet meríteni.

Minden sikeresen megvívott találkozó jó hatással van a hangulatra, annak meg külön örülünk, hogy idegenben szereztünk két pontot. A legutóbbi idényben egyik veszprémi gárdát sem tudtuk két vállra fektetni, bíztam abban, hogy ez a sorozat megszakad. Nem szeretném a Rákosmentét és a Százhalombattát sem megbántani, de úgy gondoltam, a Veszprém ellen lesz a legnehezebb dolgunk. Ugyan a bakonyiak idén még nyeretlenek, ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy a folytatásban nagy skalpokat fognak szerezni. Mindig hatalmas megtiszteltetés, ha a Veszprém Arénában léphetünk pályára. Kurucz Máténak különösen fontos lehetett a vasárnapi mérkőzés, hiszen ő Veszprémben nevelkedett – mutatott rá a tréner.

Jelenleg második helyen álló alakulatunk szombaton a Balatonfüred KA U21-et látja vendégül szombaton 18 órától a DESOK-ban.

Fotó: Szolnoki László