Az egyik bajnokesélyest fogadjuk

Nehéz megmérettetés előtt áll a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata, hiszen a tabella második helyén álló Ferencváros U22 érkezik a DESOK-ba.

Az NB I/B 19. fordulójában az FTC fiataljait fogadja együttesünk. A zöld-fehérek a bajnoki cím egyik esélyesei, jelenleg 26 ponttal a második helyen állnak a tabellán, két egységgel az éllovas KTE mögött. A mieink tíz ponttal gyűjtöttek kevesebbet és ezzel most az ötödik pozíciót foglalják el.

A fővárosiakban bizonyára még élénken él a novemberi mérkőzés, amikor az Elek Gyula Arénában a DEAC 24-23-ra nyerni tudott, megszakítva ezzel a hazaiak veretlenségét. Azon a mérkőzésen az egyik legeredményesebb játékosunk Pethő Ákos volt, aki 8 góllal járult hozzá a sikerhez.

Nehéz helyzetben voltunk az ősszel, amikor elutaztunk a Ferencvároshoz, de nemcsak nálunk, hanem ellenfelünknél is akadtak hiányzók – tekintett vissza a novemberi összecsapásra Pethő Ákos. – Azt a mérkőzést nagyon jól kezdtük, és a megszerzett előny szerencsére kitartott a meccs végéig. Ez egy rendkívül értékes győzelem volt, hiszen nem sok csapatnak sikerül pontot vagy pontokat szereznie a Fraditól. Ezúttal is egy lendületes, fiatal gárdával találkozunk, bármilyen összetételben is érkeznek hozzánk. Arra számítok, hogy nagyon motiváltak lesznek.”

Együttesünk remek formában van, a legutóbbi négy mérkőzését megnyerte (más kérdés, hogy a Hatvan ellen megszerzett két pontot a szövetség elvette a DEAC-tól jogosulatlan szereplés miatt), és reméljük, ez a jó sorozat folytatódik.

Mindennél fontosabb, hogy megőrizzük a motivációt és a tüzet, ami az elmúlt mérkőzéseken jellemző volt ránk. Agresszív, fegyelmezett védekezés és pontos támadások kellenek a sikerhez. Győzelemre törekszünk a Ferencváros ellen, mint ahogy a hátralévő mérkőzéseinken is ilyen szellemben lépünk majd pályára” – jelentette ki a DEAC irányítója.

A mérkőzés zárt kapus, viszont élőben követhető lesz a DEAC TV Youtube-csatornáján.

NB I/B, 19. forduló
DEAC–FTC U22
szombat 18.00, DESOK