A Debreceni Egyetem alakulata azzal a Mezőkövesddel csap össze, amely az előző kanyarban emlékezetes módon diadalmaskodott.
A DEAC kézilabdázói nem sokat pihenhetnek a Pécs elleni vasárnapi NB I/B-s bajnoki után, ugyanis kedden 18 órától már a szintén másodosztályú Mezőkövesd otthonában játszanak kupameccset. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a versenykiírás szerint azonos osztályú gárdáknál döntetlen esetén a vendégek (jelen esetben Mándi Norbert tanítványai) várhatnák a következő kör sorsolását.
A hétvégi eseményekből mi tudunk több önbizalmat meríteni, ugyanis a PTE-PEAC csarnokában 27-21-re nyertünk. Ezzel szemben a kövesdiek pont nélkül maradtak, hiszen az egriekkel vívott összecsapást 31-27-re elveszítették. Négy forduló után nekünk hat pontunk van, így a tabella negyedik helyét foglaljuk el, míg a négy egységgel rendelkező matyóföldiek a hetedik pozícióból várhatják a folytatást.
A Magyar Kupában eddig mindkét egyesület egy-egy riválist búcsúztatott. Nekünk volt könnyebb dolgunk, ugyanis a harmadosztályú Füzesabonyt 44-21-re múltuk felül. A Mezőkövesd óriási csatában győzött az Eger ellen, a győzelmet érő gólt Kátai Richárd az utolsó pillanatban lőtte nagyjából 15 méterről (30-29). Ez a találkozó is bizonyítja, hogy olyan ellenfél vár ránk, amely sosem adja fel a harcot.
Magyar Kupa 3. forduló
Mezőkövesdi KC-DEAC
2025. 09. 30. (kedd) 18.00, Városi Sportcsarnok (Mezőkövesd)
Fotó: Derencsényi István