A végén Maródi Ádám védése is kellett ahhoz, hogy a Debreceni Egyetem alakulata stabilizálja a harmadik helyét.
A DEAC kézilabdacsapata a Diósgyőrt fogadta az NB I/B szombati játéknapján. Mándi Norbert vezetőedző ezúttal nem számíthatott Kiss Axelre, gólerős jobbszélsőnket Tóth Máté próbálta pótolni.
A kapusaink közül ezen az összecsapáson Hermann Ákos kezdett, aki hamar két hárítással jelezte, hogy nem hozott rossz döntést a szakmai stáb. Az elején egyik oldalon sem láthattunk lehengerlő támadójátékot, így nem volt meglepő, hogy a 10. percben 3-2 szerepelt a kijelzőn. Kicsit később Pethő Ákos találatával háromra nőtt a fórunk (6-3), a vendégek trénere, Molnár András nem is várt tovább az időkéréssel. A rövid eligazítás után is egy ideig kézben tartottuk a meccset, többször néggyel vezettünk. Aztán a szünet előtti periódus a diósgyőrieknek sikerült jobban, Kiss Róbert góljával hosszú idő után ők álltak jobban (13-14). A szünet előtt a vendégek és mi is egyszer-egyszer találtunk be, így 14-15-ös állásról folytatódhatott a találkozó.
A második játékrésznek néhány változtatással vágtunk neki. Bakó Ádám beállításával abban bízhattunk, hogy nagyobb tempót diktálunk majd, míg a Hermannt váltó Maródi Ádám egykori gárdája ellen bizonyíthatott. Egy 6-0-s sorozatnak köszönhetően kétgólos hátrányból négygólos fórra tettünk szert (14-16-ról 20-16-ra módosult az eredmény). Hiába ez a remek széria, ellenfelünk nem adta fel a harcot. Maródi bravúrokkal próbálta megakadályozni a piros-fehérek felzárkózását, kapuvédőnk többek között hetest is fogott. Illés Tamás az 50. percben értékesített egy büntetőt, ezzel újra négyre duzzadt a differencia (24-20). Illés találata után jött egy gólcsend, amiből profitált a DVTK, az 56. percben 24-24-re álltak a felek. Az izgalmas hajrában nálunk Tóth Máté és Illés köszönt be, míg a borsodiaknál csak Kohlrusz volt eredményes, így 26-25-re nyertünk. Az utolsó támadást egyébként a Diósgyőr vezette, szerencsére Maródi olvasta a szélről érkező kísérletet. Kapusunk lett az egyik nyerőemberünk, ugyanis 18 diósgyőri próbálkozásból nyolcat is hatástalanított.
Ezzel a nyögvenyelős sikerrel stabilizáltuk a harmadik helyünket. Egy hét múlva a Mezőkövesd otthonában vizitálunk.
NB I/B 24. forduló
DEAC-DVTK 26-25 (14-15)
DESOK, vezette: Budai-Bock Krisztián László, Wenzel Tamás.
A DEAC összeállítása: Hermann, Maródi – Kovács B. 2, Bakó 1, Kiss R., Kurucz 4, Csabai 3, Hegedűs 2, Radvánszki 1, Illés 5 (3), Szolnoki, Pethő 4, Kerezsi, Tusjak, Tóth M. 4, Portik-Dobos. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Kiállítások: 4 ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/3 ill. 5/4.
Fotó: Szolnoki László