Szombaton 18 órától a Sopron KC együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 8. fordulójában. Andjelko Mandics együttese az utóbbi időben egyre jobb formába lendül, az SKC legyőzésével sorozatban harmadik sikerüket szerezhetik meg.
Felemás szezonkezdetet tudhat a háta mögött a Debreceni Egyetem, hiszen a csalódást keltő vereségektől, a hatalmas fordításokkal tarkított bravúrgyőzelmekig szinte mindent sikerült bemutatniuk az első hét fordulóban. A legutóbbi két bajnokin azonban már sokkal összeszokottabb és stabilabb csapat benyomását keltették a cívisvárosiak, ráadásul a Kaposvár és a Paks legyőzésével már a mérlegük is pozitív, melynek köszönhetően az 5. helyre sikerült felkapaszkodniuk. -Nagyon fontos két győzelem van a hátunk mögött, örülök, hogy az eredményesség mellett már játékban is mutattunk előrelépést. Egyik találkozón sem kezdtünk jól, ezen mindenképp változtatnunk kell, de szerintem az már látszik, hogy egyre kevesebb a rövidzárlat a játékunkban, igyekszünk a jövőben ezeket még jobban limitálni. A cél, hogy minél hosszabb ideig, akár negyven percig tudjuk dominálni a meccseinket. -vélekedett az eddigiekről Mócsán Bálint.
A Sopron 3-4-es mérlegének köszönhetően jelenleg a 8. pozíciót foglalja el a tabellán, így egy vendégsiker esetén utolérnék a hajdúságiakat, míg fordított esetben megléphetne riválisától a DEAC. Andjelko Mandics együttesére a naptári évben még egy nagyon kemény sorozat vár, hiszen ezt követően a Falco, a ZTE és a Honvéd otthonába is ellátogatnak, míg az Oláh Gábor utcára a jelenlegi két dobogós, az Alba és a Szeged érkeznek majd. -Mi mindig csak a következő ellenfélre készülünk százszázalékosan, ez most sincs másként, csak a Sopronra fókuszálunk, azzal egyelőre nem foglalkozunk, hogy milyen mérkőzéseink lesznek ezután. Mivel közel vagyunk egymáshoz a tabellán, ezért különösen fontos ez a találkozó, s bár az alapszakasz fele még messze van, de a Magyar Kupába jutás miatt is jó lenne gyarapítani a győzelmeink számát. -mondta a válogatott bedobó.
Az SKC három vereséggel kezdte a szezont, ám ezt követően az NKA, a Kaposvár és az ASE gárdáit is két vállra fektették, míg legutóbb a címvédő Falco ellen tört meg a nagyszerű sorozatuk. -Gyors kosárlabdára törekednek, melyhez a játékoskeretük is adott, jó légiósaik vannak, akiket a magyar magjuk kiválóan egészít ki. A meccs ritmusát mindenképp nekünk kell majd irányítani, védekezésben pedig azt kell hoznunk, amit a legutóbbi két összecsapáson, amiből képesek lehetünk majd felépíteni egy hatékony támadást is. -zárta szavait a csapatkapitány.