Szoros vereség a házigazdától, második helyen zártuk a szlovák tornát

Ötpontos vereséget szenvedett a házigazda Spisski Rytieri együttesétől a DEAC kosárlabdacsapata, így a második helyen végzett a szlovákiai felkészülési tornán.

A pénteki játéknapon a Debreceni Egyetem 11 ponttal múlta felül a Iskra Svit gárdáját, így a szombati döntőben a szlovák bajnokság másik elődöntőse, a házigazda Spisski Rytieri várt rájuk, akik egy nappal korábban a lengyel Gliwicét fektették kétvállra. Andjelko Mandics harmadik alkalommal is az Edwin-Mócsán-Drenovac-Williamson-Czermann sornak szavazott bizalmat a kezdőben, akik ezúttal sem okoztak csalódást a feldobás utáni percekben. Az első negyed végig kiegyenlített játékot hozott, melynek végén a hazaiak koncentráltak jobban így 18-15-re meg is nyerték az első tíz percet. A folytatásban is lendületben maradtak a hazaiak, egészen kilenc pontig sikerült növelniük az előnyüket, de a debreceni szakmai stáb hamar rendezte a sorokat. A nagyszünethez közeledve az elsősorban a Mócsán, Drenovac és Buckles pontjaira építő DEAC megkezdte a felzárkózást, s végül 38-34-es hátránnyal mehettek az öltözőbe.

Érezhetően a Spisskinek jött jobban a félidő, mely a fordulás után is beigazolódott, kökemény védekezést bemutatva újra megléptek, s a negyed végére már kétszámjegyű fórban voltak (59-46). Nem esett össze a DEAC, a záró felvonásban szépen dolgozták le hátrányukat, de hiába volt tartása a csapatnak, fordítani már nem sikerült, így egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a szlovákiai túrát. A következő felkészülési mérkőzései Nyíregyházán lesznek a csapatnak, szeptember 8-án és 9-én a Sitku Ernő Emléktornán szerepelnek a cívisvárosiak.

Spisski Rytieri (szlovák) – DEAC 67-62 (18-15, 20-19, 21-12, 8-16)

DEAC: Edwin 10, Mócsán 17/15, Drenovac 15, Williamson 7, Czermann csere: Buckles 12/9, Csizmadia, Neuwirth, Ságodi 1, Hőgye.

edző: Andjelko Mandics

Andjelko Madics: A meglehetősen furcsa körülmények ellenére is elégedett vagyok a látottakkal, hiszen a hozzáállás sokkal jobb volt, mint a tegnapi meccsen. A védekezésünk rendben volt, viszont túl sok volt az eladott labdánk, ami döntőnek bizonyult. Még a felkészülés korai szakaszában vagyunk, és ez volt a héten a harmadik meccsünk, azt gondolom, hogy természetes, hogy a kelleténél többet hibáztak a játékosok. Nagyon hasznos hét van a hátunk mögött, de nem állunk meg, molytatjuk a munkát, hogy készen álljunk a bajnoki rajtra.