Továbbra is bevehetetlen a DEAC számára a szolnoki katlan

Hétpontos vereséget szenvedett a Szolnoki Olajbányász vendégekén a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 3. fordulójában. Andjelko Mandics együttese a félidőben még vezetett a Tiszaligetben, ám a fordulást követően rengeteg hibával játszottak, így a piros-feketék közepes játékkal is fordítani tudtak.

Két hazai mérkőzés után a bajnokságot két győzelemmel kezdő Szolnok otthonába látogatott a Debreceni Egyetem együttese. A hazaiaknál két kulcsjátékos is hiányzott, a válogatott Lukács mellet sérülése miatt Wiggins sem volt bevethető. Nagy iramban kezdődött a találkozó, Pallai hárompontosára és Thomas középtávolijára Edwin büntetőkkel, míg Buljevics egy zsákolással válaszolt. A folytatásban viszont állva hagyta az Olajbányász a hajdúságiakat, Pongó kettő plusz egyes akciója egy 9-0-s hazai rohamot zárt, így a negyed felére kétszámjegyűre nőtt a különbség (14-4). A folytatásban rendezte a sorokat a DEAC, támadó oldalon Buljevics húzta a csapatot, a center az első etapban több pontot szerzett, mint az első két fordulóban összesen, számszerint kilencet. Williamson triplájával már csak egy volt közte, de a negyedet végül két szolnoki kosár zárta, így tíz perc játék után 23-18-at mutatott az eredményjelző.

A második játékrész kezdetén Drenovac is feliratkozott a pontdobók közé, de Thomas büntetőivel a házigazda is megkezdte a pontgyártást. A folytatásban viszont már azt a játékot hozták a csapatok, amit előzetesen lehetett várni tőlük, megfontolt támadások és kőkemény védekezések jellemezték a mérkőzést, így nagyságrendileg állandósult a differencia.  A nagyszünethez közeledve inkább a debreceniek akarata érvényesült, Mócsán ziccere után Ságodi büntetőivel sikerült kiegyenlíteni, Williamson visszatett lepattanójával pedig a mérkőzés során először járt előrébb a DEAC (30-32). Az amerikai erőcsatár gyorsindítására Eads két egypontossal még tudott válaszolni, de több kosár már nem született az utolsó két percben, így minimális előnnyel a cívisvárosiak vonulhattak az öltözőbe.

A fordulás után Williamson talált be kintről, majd Ságodi volt eredményes betörésből, ám ezt követően Révész vette hátára csapatát, s sorozatban nyolc pontot szerezve -közte két triplával- fordított a Szolnok (42-41). Sokáig nem örülhettek a vezetésnek, Mócsán azonnal válaszolt egy hármassal, majd Williamson talált be újra kétszer is a gyűrű alól. Nem hagyta annyiban a Szolnok, újra magukhoz vették az irányítást, Rudner hárompontosa után Révész egyenlített a büntetővonalról, Clay és Arabo dupláinak köszönhetően pedig négypontos fórral zárták a negyedet (54-50).

A záró felvonás ugyan Drenovac kosarával indult, de ennek ellenére sem találta a ritmust támadásban a DEAC, Rudner második távolija után már Andjelko Mandics volt kénytelen magához hívni övéit (61-53). A rövid fejmosást követően Mócsán dobott egy kettest, majd Edwin szerzett faulttal együtt egy kosarat, de Clay és Rudner révén hamar visszaállt a közte nyolc (66-58). Nem adták fel a hajdúságiak Williamson is betalált a triplavonalon túlról, majd két perccel a vége előtt Drenovac ziccerével sikerült látótávolságon belülre kerülni (69-66). Hiába támadhattak az egyenlítésért is, az utolsó két percben már nem sikerült a gyűrűbe találni, így a Szolnok Thomas két kosarával le is zárta a mérkőzést.

Szolnoki Olajbányász – DEAC 73-66 (23-18, 9-16, 22-16, 19-16)

Szolnok: Pongó 4, Eads 4, Pallai 3/3, THOMAS 19/3, RÉVÉSZ 14/6 csere: Clay 13/3, RUDNER 10/9, Arabo 6, Sebők.

DEAC: Edwin 10, Mócsán 9/3, Neuwirth, WILLIAMSON 17/9, BULJEVICS 15 csere: Drenovac 10, Buckles 1, Kenéz, Ságodi 4.

Andjelko Mandics: Küzdelmes, kemény mérkőzés volt, sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, pedig meg volt a sanszunk ma a győzelemre. A negyedik negyed elején volt egy leolvadásunk, ráadásul hátul olyan kosarakat kaptunk, amikert tudatosan szerettünk volna elkerülni, de a végén még így is labdánk volt az egyenlítéshez. A végjátékban már nem volt szerencsénk, s bár a hozzáállásra ezúttal sem lehetett panaszom, nagyon csalódott vagyok, mert véleményem szerint sokkal több volt ebben a mérkőzésben.