A bajnokesélyeshez utazunk

Krascsenics Csilla abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata meg tudja nehezíteni a soroksáriak dolgát.

A DEAC női futballistái a Hatvan elleni vereség után szombaton 12 órától a Soroksár otthonában vendégeskednek. Nem vár könnyű mérkőzés Krascsenics Csilla csapatára, mivel a Sori az előző szezonban még az élvonalban szerepelt. A fővárosiak a mostani idényben eddig csak egy bajnokit játszottak, ezen a Honvédot 14-0-ra győzték le, vagyis valódi erődemonstrációt tartottak.

Ki merem jelenteni, hogy a soroksáriak a legerősebbek ebben a mezőnyben, szerintem az NB I-ben lenne a helyünk. Nem akarom leírni a játékosaimat, de ellenfelünk minden tekintetben előttünk jár, veszélyesek a pontrúgásai, nagyon erős a kerete, szinte nincs is gyenge pontja. Nyilván nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára, megpróbáljuk megnehezíteni a hazaiak dolgát. Sokat gyakoroltuk a héten védekezést, mivel ezen sok múlhat. Az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy akadnak sérültjeink. Abban bízom, hogy jó játékkal rukkolunk elő, ez pedig elegendő lesz egy szorosabb eredményhez. Az előző meccsünkön a remek kezdés után elveszítettük a koncentrációt, fejben szétestünk, amit nem engedhetünk meg magunknak újra – nyilatkozta Krascsenics Csilla.

NB II Keleti csoport 3. forduló
Soroksár Sport Club KFT-DVSC-DEAC
2022. 09. 10. (szombat) 12:00, Szamosi Mihály Sporttelep

Fotó: Papp Attila