A kis DEAC nyerte a szezonzáró derbit

Katona László együttese Kertész és Karikás góljainak köszönhetően győztesen került ki a testvércsapatok összecsapásából.

A 2021-2022-es szezon zárásaként egymás ellen léptek pályára szerda késő délután csapataink. Katona László legényei számára volt igazán tétje a párharcnak, ugyanis még odaérhettek volna a dobogóra, ám ahhoz, hogy a 3. helyen zárják az idei sorozatot, nem volt elég a győzelem, a gólarányon is javítani kellett. Ezzel szemben Kovács Miklós alakulata egy helyet javíthatott volna a párharc előtti pozícióján. Igazi presztízs meccsre volt kilátás, hiszen együtteseink közt van egy egészséges rivalizálás, ez pedig garancia volt arra, hogy egy jó mérkőzést láthattak mindazok, akik kilátogattak a Sportcampusra.

Jó ritmusban kezdődött a mérkőzés, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a csapatok, mindkét fél támadó felfogásban futballozott. Valamivel többet birtokolta a labdát Katona László együttese, többször is veszélybe került a DASE kapuja. Bő negyedóra elteltével a kis DEAC megszerezte a vezetést: Patócs indította a bal szélen Juhászt, aki az alapvonal magasságából visszatette a labdát az érkező Kertésznek, ő pedig az ötösről nem hibázott. Előnyük birtokában sem vettek vissza a tempóból a hazai pályán játszó „vendégek”, több helyzetet is kidolgoztak, ám a befejezéseknél nem voltak elég higgadtak, így nem sikerült növelniük találataiknak a számát. Kovács Miklós alakulata pedig még szünet előtt szerette volna ledolgozni a hátrányát, ám a kis DEAC védelme jól működött, így a félidő végéig már nem módosult az eredmény.

Fordulás után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az agrárosok, átvették a játék irányítását, ám igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni. Kemény, de sportszerű küzdelem folyt a pályán, a DASE mindent megtett az egyenlítés érdekében, míg a kis DEAC szerette volna bebiztosítani győzelmét. Ezt a csatározást végül Katona László legénysége nyerte, a 89. megduplázták előnyüket: labdaszerzést követően Karikás iramodott meg a jobb oldalon, majd külsővel eltekerte a kapus mellett a labdát, ezzel bebiztosítva csapata győzelmét.

A kis DEAC így ideiglenesen fellépett a dobogó harmadik fokára, ám az, hogy ott is maradnak, már a Hajdúsámsontól függ. Ha riválisuk szombaton vereséget szenved Egyeken, bronzérmesként zárhatják a szezont, ám döntetlen esetén a sámsoniak visszaveszik harmadik helyüket.

Megyei I. osztály felnőtt 30. forduló

DASE – DEAC-II: 0-2 (0-1)

DASE: Polyák – Bucz, Khan (Deák 83’), Éles, Csák (Jihnjuk 83’), Nagy L., Siyabonga (Dobos 79’), Nagy B. (Hegedűs 67’), Fényi (Éder 72’), Szabó J. (Kiss L. 67’)

Vezetőedző: Kovács Miklós

DEAC-II: Kovács D. – Áros (Kasza 61’), Hermann, Barabás, Papp G. (Sütő 83’), Patócs (Kuszkó 52’), Kertész (Karikás 55’), Váradi (Fodor 90’), Katona Z., Juhász, Balogh Á. (Kemecsei 90’)

Vezetőedző: Katona László

Gólszerzők: Kertész 16’, Karikás 89’

Kovács Miklós: Ilyen mérkőzésre számítottunk, a játékosok minden erőtartalálkukat elővéve játszották végig a 90 percet. Sok párharccal tarkított, férfias küzdelem, zajlott a pályán, a fiúk beleadtak apait-anyait. Az első félidőben ellenfelünk játszott jobban, a másodikban mi, ám a DEAC tudott gólokat szerezni, így pont nélkül zártuk az idei bajnoki évet. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez!

Katona László: Az első félidőben mi játszottunk fölényben, bő negyedóra elteltével a vezetést is megszereztük. Akár ebben a játékrészben lezárhattuk volna a mérkőzést, ám ajtó-ablak helyzetekből sem tudtunk betalálni. A második játékrészben valamivel jobb volt a DASE, de igazán veszélyes helyzeteik nem voltak. Az utolsó percekben pedig egy kontrából bebiztosítottuk győzelmünket. Játszhattunk volna jobban is, de a lényeg, hogy begyűjtöttük a három pontot, gratulálok a csapatnak!

KZT