A szív diadala

A Debreceni Egyetem alakulata a nehézségei ellenére bravúros győzelmet aratott a Hatvan ellen.

A DEAC női futballistái a Hatvan otthonában vizitáltak szombat délután. Ez a mérkőzés a harmadik hely szempontjából sorsdöntőnek ígérkezett. Sajnos az előjelek nem voltak kedvezőek, hiszen Krascsenics Csilla vezetőedző különböző okok miatt több kulcsemberét sem vethette be.

A hiányzóink miatt ezen a találkozón a stabil védekezésre összpontosítottunk, a labdaszerzések után pedig gyors kontrákkal próbáltunk veszélyt okozni. A 14. percben egy ilyen ellencsapásból szerzett gólt Pintye Vivien, ezzel megszereztük a vezetést. A szünetig még akadtak helyzeteink, ám az eredmény nem módosult. Az első játékrészhez krónikájához hozzátartozik, hogy a Hatvan Janik Vivien kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott.

A második félidő elején Csutoros Rékát nem támadtuk meg, aki ezt megbüntette. Az 59. minutumban ismét örülhettünk, mivel Gajzágó Flóra beadása után Kovács Krisztina lőtte a labdát a hatvani kapuba. A hátralévő időben sikerült megőriznünk a fórunkat, így nagyon értékes három ponttal gazdagodtunk.

Ez a szív diadala volt! A meccs előtt egy nappal olyan taktikát kellett begyakorolnunk, amit korábban nem használtunk. Természetesen ma is akadtak hibáink, de inkább a csapat akaraterejét szeretném kiemelni. Mindenki odatette magát, nagyon büszke vagyok a lányokra! Ezzel a sikerrel biztossá vált, hogy a harmadik helyen fogunk végezni. Nagy tettnek tartom ezt, hiszen nekünk van a legfiatalabb gárdánk a mezőnyben. Az osztályozó során NB I-es rivális ellen mérhetjük le, hol is tartunk – összegzett Krascsenics Csilla.

NB II Keleti csoport 29. forduló
FC Hatvan-DVSC-DEAC 1-2 (0-1)
gólszerzők: Csutoros (46.), ill. Pintye (14.), Kovács K. (59.)
kiállítva: Janik (37.)
A DEAC összeállítása: Oláh O. – Pap A., Fodó, Kiss B., Komlós – Kajári, Kovács K., Kota Sz., Gajzágó, Pintye – Mucsi (Kurai 64.). Vezetőedző: Krascsenics Csilla.