A továbbjutás a cél

A Debreceni Egyetem együttese Nagykanizsán lép pályára Magyar Kupa-mérkőzésen.

Jó ebédhez szól a Magyar Kupa – ezt a “szlogent” nyugodtan használhatjuk, hiszen a DEAC labdarúgói szerdán 12.30-kor a harmadosztályban érdekelt Nagykanizsa otthonában vendégeskednek. Amennyiben együttesünk sikerrel veszi a kanizsai túrát, bejut a legjobb harminckettő közé a sorozatban.

Csapatunk az előző kanyarban a Balatonfüred otthonában 3-2-es győzelmet aratott. A meccsen Szabó Bence góljaival kétszer is a hazaiak szerezték meg a vezetést, de Bíró Péter a 94. percben egy tizenegyesből kicsikarta a diadalt. A Zala megyeiek a Gyöngyöshalászt búcsúztatták a hatodik fordulóban, ám ez sem volt egyszerű feladat. A szünetben még kétgólos hátrányban volt következő ellenfelünk, de a második félidőben 3-3-ra módosult az eredmény. A hosszabbításban Péntek Adrián lőtte tovább a Nagykanizsát.

Koller Zoltán tanítványai a bajnokságban tizenöt ütközet alatt huszonnégy pontot szereztek, ezzel a hetedik helyen állnak az NB III Nyugati csoportjában. Érdekesség, hogy a kanizsaiak a legutóbbi öt játéknap során nem kaptak ki. A DEAC-nál edzőváltás történt a napokban: Balogh Pál helyét Sándor Tamás vette át. Játékosaink vasárnap alsóházi rangadót játszottak a Csákvárral, sajnos 2-1-es vereséggel zárult a hazatérés a Dóczy utcai stadionba.

“Nehéz összecsapás előtt állunk, de bízunk a továbbjutásban. Amennyiben az elején megszereznénk a vezetést, megkönnyítenénk a dolgunkat. Úgy gondolom, elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Egyébként néhány egykori csapattársam jelenleg a Nagykanizsában futballozik. Sándor Tamásról abszolút kellemesek az első benyomásaim. Az eddigi tréningeken már megtapasztalhattuk, hogy milyen elképzelései vannak a labdarúgásról. A Csákvár elleni felállást már korábban is alkalmaztuk, viszont a játékfelfogásunkban történtek változások az érkezésével. A vasárnapi bajnokin a második félidőben tudtunk egyenlíteni, amiből erőt meríthetünk. Sajnos ezen a találkozón is összehoztunk egy tizenegyest, aminek több oka lehet, de az biztos, hogy ennyi büntetőt nem ajándékozhatunk az ellenfeleinknek. Nem tettünk le a bennmaradásról, akadnak hibáink, amiket feltétlenül ki kell javítanunk” – nyilatkozta Kertész Tamás.

Egyébként a DEAC játékosai és a szakmai stáb tagjai már kedden teljesítették a kb. 400 kilométeres túrát.

MOL Magyar Kupa 7. forduló
FC Nagykanizsa-DEAC
2020. 10. 28. (szerda) 12:30, Nagykanizsai Olajbányász Stadion

Fotók: Derencsényi István