Döntetlen a DVSC II. ellen

A Debreceni Egyetem labdarúgói szerdán a Loki második csapatával csaptak össze. Az első félidőben ellenfelünk kétgólos előnyre tett szert, ám a második játékrészben sikerült egyenlítenünk. Szombaton a szintén az NB II-re készülő Békéscsabát látjuk vendégül.

A tiszaújvárosi győzelem után a DEAC a DVSC II-vel vívott felkészülési mérkőzést. A Pallagon megrendezett találkozó első félidejében a kis Loki dominált, ennek köszönhetően kétgólos előnyt szerzett a piros-fehér alakulat. A szünetben sorcserét hajtott végre Balogh Pál vezetőedző, többek között Takács Péter és Urbin Péter is pályára lépett. A duó ezúttal is gólokkal hálálta meg a bizalmat: Urbin fejesével a 80. percben faragtunk a hátrányunkon, majd a 88. percben Takács egy tizenegyest értékesített, ezzel alakította ki a 2-2-es végeredményt.

Szombaton 10.30-tól a DEAC-szurkolók a Békéscsaba elleni meccsen láthatják, hol tart csapatunk az építkezésben. Az összecsapásnak a Dóczy József utcai sportkomplexum ad otthont.

DVSC II.-DEAC 2-2 (2-0)
gólszerző: Sármány (28.), Talpalló (44.), ill. Urbin (80.), Takács P. (88. – 11-esből)
A DEAC összeállítása: Tóth – Karikás, Soltész, Belényesi, Orosz, Spitzmüller, Kertész, Sigér Á., Kiss B., Bíró, Rezes.
Csereként pályára lépett: Acsádi, Nagy Z., Ramos, Szabó K., Balogh K., Takács P., Székely, Hussein Shadi, Sándor T., Kondás K., Urbin, Gyönyörű.

FOTÓK A MÉRKŐZÉSRŐL