Második számú alakulatunk szombat délután a Nyíradony otthonában kezdené meg a pontok gyűjtését.
Beragadt a rajtnál Korhut Mihály alakulata, amely gárda a bajnoki nyitányon a Monostorpályi otthonában, majd előző héten a Böszörményi úti Campuson a Hajdúnánástól szenvedett vereséget. Csapatunk így egyike azon öt gárdának, amely még pont nélkül áll a táblázaton.
Szombaton idegenben folytatjuk a bajnoki sorozatot, amely játéknapon a Nyíradony vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk vereséggel indított, majd egy pontot elhozott a Téglás otthonából. Az előző idényben felemás volt a mérlegünk az adonyiak ellen, az első párharcot elbuktuk, viszont a másodikban alaposan visszavágtunk, hatszor vettük be a kék-fehérek kapuját. Bízunk abban, ott folytatjuk ellenük, ahol abbahagytuk és a szezon első győzelmét ünnepelhetjük.
Vármegyei I. osztály felnőtt 3. forduló
Nyíradony VVTK – DEAC-II
08.23. 17:00 Nyíradonyi Városi Sporttelep
