A megyei bajnokság legmagasabb osztályának 20. fordulójában a Derecske ellen lép pályára a DASE együttese.
Kovács Miklós tanítványai repülőrajtot vettek tavasszal, ugyanis idei négy mérkőzésük mindegyikén szereztek pontot. Legutóbb a Hajdúböszörmény ellen őrizték meg veretlenségüket, Siyabonga fejesével 1–0-ra múlták felül a kék-fehér gárdát.
„Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, az ellenfélnek kevés lehetősége adódott, ám hiába dolgoztunk ki helyzeteket, nem tudtuk azokat gólra váltani. A fordulás után megszereztük a vezetést, majd emberelőnybe kerültünk, ám ebből a hajrára létszámhátrány lett, kilenc emberrel pedig már többször kényszerültünk védekezésre. A találkozó vége igencsak kaotikusan alakult, de összességében megérdemelten tartottuk itthon mindhárom pontot” – fogalmazott a mérkőzés kapcsán Kovács Miklós.
Vasárnap új kihívás vár a mieinkre, bár valamivel könnyebb összecsapásra lehet számítani, mint egy hete, a 20. fordulóban ugyanis a 14. helyen álló Derecske ellen gyarapíthatjuk egységeink számát. Ősszel 3–1-es győzelmet arattak agrárosaink, akik ezúttal is esélyesként lépnek pályára, ám nem szabad az ellenfél tabellán elfoglalt pozíciójából kiindulni, mert ez könnyen visszaüthet. Egy győzelemmel akár két hellyel is feljebb léphetünk a táblázaton, zárkózva a testvércsapat, a DEAC II mögé.
Megyei I. osztály, 20. forduló
DASE–Derecskei LSE
03.20. 15:00, DE Böszörményi úti Campus