Fordulatos hajrában maradt alul a DASE

Kovács Miklós tanítványai tíz emberrel is egyenlítettek a Hajdúnánás ellen, ám az utolsó percekben a vendégek akarata érvényesült.

Nehéz helyzetben lévő csapatok találkoztak szerda este a Sportcampuson, a három forduló óta nyeretlen DASE az elmúlt hat mérkőzésén mindössze négy pontot gyűjtő Hajdúnánást látta vendégül a megye egyes bajnokság 10. fordulójának nyitómérkőzésén. Mindkét gárda tartalékosan, mégis kellően feltüzelve érkezett a mérkőzésre, egymás ellen szerették volna megszakítani rossz sorozatukat a felek.

Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, a nagy tét pedig olykor rányomta a bélyegét a színvonalra, sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk. A sportszerűségre ugyanakkor nem lehetett panasz, kemény, de tiszta belépőket láthattunk, a játékvezetőnek nem kellett lappal figyelmeztetnie a játékosokat (ezzel szemben a fordulás után hat sárga és két piros lap is bekerült a jegyzőkönyvbe). Többet birtokolta a labdát a DASE, de a széleken a Hajdúnánás is vezetett veszélyes támadásokat, a 41. percben pedig szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, akik Újvári Zsolt révén a vezetést is megszerezték. Fokoztuk a nyomást, ám a szünetig már nem sikerült egalizálnunk, így egygólos hátrányból várhattuk a folytatást.

A vendégek érthető módon elsősorban a védekezésre rendezkedtek be, de hiába jutottunk el gyakran az ellenfél tizenhatosáig, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A 65. percben aztán Balogh Bence kiállítása alapjaiban megváltoztatta a mérkőzés képét, az idő fogytával egyre nagyobb erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, hátul azonban olykor fellazult a védelem, amit Újvári ki is használhatott volna, ám lövése a keresztlécen csattant. A túloldalon Bucz Bence került kétszer is helyzetbe, s bár először még bravúrral védett Tömöri, a második ziccert már gólra váltotta támadónk, aki tíz perccel a vége előtt lőtte ki a jobb alsó sarkot. Emberhátrányban is közelebb álltunk a győzelemhez, egy kontra végén mégis a Hajdúnánás talált be a bal szélen elfutó Kökényesi keresztpasszát Tóth Bertold lőtte a hosszú alsóba. A hosszabbításban Molnár Bálint szabadrúgása jelentette az utolsó esélyt, Aranyi is előrejött fejelni, ám labdát veszítettünk, Lizenbold Zsolt pedig az üres kapuba gurítva eldöntötte a mérkőzést. A DASE nem játszott gyengébben ellenfelénél, mégis 3–1-es vereséget szenvedett a Hajdúnánástól, s mivel reklamálásért Bucz Bencét is kiállította a játékvezető, továbbra sem lesz könnyű dolga Kovács Miklósnak a kezdőcsapat kijelölésekor.

Megyei I. osztály, 10. forduló

DASE–Hajdúnánás FK 1–3 (0–1)

DASE: Aranyi – Jihnjuk (Gudmundsson, 69.), Nagy L., Molnár M., Csák, Éles (Molnár B., 69.), Éder G., Bucz, Éder B. (Kiss L., 69.), Balogh B., Deák (Fényi, 81.)

Edző: Kovács Miklós

Gólszerző: Bucz (81.)

Kiállítva: Balogh B. (65.), Bucz (93.)

Kovács Miklós: Nem játszottunk rosszul, de megint egy pontrúgás után kaptunk gólt, így hátrányban mehettünk a szünetre. A kiállítás ellenére uraltuk a második félidőt, sikerült is egyenlítenünk, de a végjátékban megpecsételődött a sorsunk. Nem szokásom a játékvezetők tevékenységét bírálni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy erős ellenszélben kellett futballoznunk, sajnos nem először a bajnokság során.