Meddő volt fölényünk

Hiába dominált a mérkőzés zömében második számú labdarúgócsapatunk, a hibákat kihasználta a Monostorpályi, így pont nélkül maradtunk.

Rangadóra készültek Spitzmüller István legényei, ugyanis a Vármegyei I. osztály 9. fordulójában a bajnoki címre pályázó Monostorpályi otthonában léptek pályára. Nem várt könnyű összecsapás fiókcsapatunkra, mivel a mezőny leggólerősebb és egyik legjobb védelmével rendelkező alakulatával találkoztak. Egy győzelem dobogót ért volna, a harmadik fokán zárhattuk volna a hetet.

A mérkőzés elején két komoly gólszerzési lehetőség adódott előttünk, de mindkétszer a kapufa kisegítette a házigazdákat. Hiába játszottunk jól, a 11. percben hibáztunk hátul, ellenfelünk ezt köszönte és megszerezte a vezetést. Nem törtünk meg, nagyobb fokozatba kapcsoltunk, rendszeres vendégek voltunk a tizenhatosnál. A monostoriak is dolgoztak ki helyzeteket, de mi örülhettünk, a 29. minutumban egy szögletvariáció végén sikerült eltüntetnünk a különbséget, ekkor Bényei Róbert volt eredményes. Mi diktáltuk a tempót, szünetig fordítani akartunk, de a 45. percben Szabó Norbertról saját kapujába pattant a labda, így hátránnyal mehettünk pihenőre.

A második félidőben szinte végig mi domináltunk, mi birtokoltuk többet a labdát, de fölényünk meddőnek bizonyult, a végjátékoknál elbizonytalanodtunk, kimaradtak helyzeteink. Közeledve a mérkőzés hajrájához, egyre jobban kitámadtunk, ezzel túlságosan kinyíltunk hátul. Ebből profitált a Monostorpályi és a 81. percben bebiztosította győzelmét.

Vármegyei I. osztály 9. forduló

Monostorpályi SE – DEAC II: 3-1 (2-1)

DEAC II: Lós – Bartók (Dankó 83’), Bényei, Oláh D., Pásztor (Oláh M. 76’), Duboczki, Szabó (Fischer 76’), Kovács (Pardi 67’), Nagy A., Tóth B., Potornai

Edző: Spitzmüller István

Gólszerző: Bényei 29’

Spitzmüller István: Jól kezdtük a rangadót, de csak két kapufáig jutottunk, ellenfelünk viszont kihasználva hibánkat, megszerezte a vezetést, ám félórához érve sikerült ledolgoznunk hátrányunkat. Szünetig mi domináltunk, de a pihenő előtti utolsó pillanatokban öngóllal ismét riválisunk került előnybe. A térfélcserét követően fölényben voltunk, ám ez meddőnek bizonyult, ahogy telt az idő, egyre nagyobb kockázatot vállaltunk, kinyíltunk hátul, ellenfelünk pedig eldöntötte a mérkőzést. Ma az a csapat nyert, amelyik jobban kihasználta a másik hibáit, ezek sajnos nem mi voltunk. Gratulálok a Monostorpályinak és köszönöm, hogy beleegyeztek a későbbi kezdésbe, így két játékosunk is megérkezett szalagtűzőjéről.