Meghívták a válogatottba a DEAC középpályását

Al-Sheraji Rauf Mohamed is küzdhet azért, hogy ott legyen a 27. Arab-öböl Kupán a jemeni válogatott színeiben.

– Hatalmas megtiszteltetés és büszkeség számomra ez a meghívó. Úgy gondolom, minden gyereknek, aki elkezd focizni, az az egyik nagy álma, hogy egyszer képviselhesse a hazáját. Amikor pályára lépek, a lehető legjobbat akarom kihozni magamból. Legyen szó gólról, gólpasszról, vagy akár kőkemény, harcos játékról, minden erőmmel azon leszek, hogy a nemzeti válogatott segítségére legyek – mondta Al-Sheraji Rauf Mohamed, akinek szülei jemeniek, de ő már Magyarországon született.

Szeptember 23. és október 6. között rendezik meg a szaúd-arábiai Dzsidda városában a 27. Arab-öböl Kupát. A kétévente esedékes tornán résztvevő nyolc nemzet csapatát két négyes csoportba sorolták, az A jelű négyesben küzd majd a házigazda Szaúd-Arábia, valamint Irak, Kuvait és Omán. A B csoportban Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Katar, illetve Jemen harcolhat. A mérkőzéseket két helyszínen, a King Abdullah Sports City és a Prince Abdullah Al Faisal Sports City stadionokban játsszák. Az elődöntőbe a csoportok első két helyezettje jut tovább. Két éve Bahrein csapata győzött, amely a döntőben 2–1-re győzte le Ománt.

Érdemes lesz tehát figyelni a jemeni válogatott szereplését, hiszen a DEAC kiváló középpályásának, Al-Sheraji Rauf Mohamednek is megvan az esélye arra, hogy ott legyen a nemzeti tizenegyben. A Rafi becenévre hallgató játékos, aki a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán diplomázott, már 2021 óta erősíti a DEAC csapatát. Jemen az Egyesült Arab Emírségek ellen kezdi meg szereplését szeptember 24-én, csütörtökön a 27. Arab-öböl Kupán.