Mindenki odatette magát

Spitzmüller István elégedett volt csapata teljesítményével, az eredmény, a játék, a minőség és a hozzáállás tekintetében is azt kapta, amit várt.

Kiütéses sikerrel nyitott a kispadon Spitzmüller István, csapata 6-0-ra diadalmaskodott a Sényő ellen vasárnap a Dóczy utcai sportcampuson. Végig nyomás alatt tartotta a DEAC szabolcsi riválisát, a gólgyártást Batai Tamás kezdte meg a 19. percben. A szünetig már nem esett újabb találat, utána viszont potyogtak a gólok. Szatmári István egy büntetőt értékesített, majd hatig meg sem álltak a fekete-fehérek, Lénárt Gergő, Jankelic Iván, Fekete Vince és Al-Sheraji Rauf is betalált.

– Nagyon jó meccs volt, az eredmény, a játék, a minőség és a hozzáállás tekintetében is azt kaptam, amit vártam a csapattól, amire készültünk az utóbbi napokban. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy ez nem csak nekem köszönhető, hanem az eddigi közös munkának, amit Urbin Péterrel csináltunk. Attól függetlenül, hogy nagyon szerettem Petivel együtt dolgozni, gyorsan le kellett rendezni magamban az edzőváltás tényét, mert a srácoknak arra volt szüksége, hogy ezt rajtam egyáltalán ne lássák, csak a magabiztosságot, meg azt, hogy mindenben segítem őket – fogalmazott a DEAC jelenlegi vezetőedzője, Spitzmüller István, aki úgy érezte, végig uralták az eseményeket. – A második félidőben kiválóan szálltak be a cserék, mindenki odatette magát, nagyon boldog voltam, hogy így sikerült a játék, még az olykor feltámadó szél sem tudott bekavarni. Ezt a teljesítményt próbáljuk átmenteni a Tiszafüred elleni meccsre is, és ott is hasonló játékkal előrukkolni – mondta a tréner.

Már csak négy forduló van hátra a bajnokságból, a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata továbbra is harcban van a második helyért az NB III Északkeleti csoportjában. Jelenleg 52 ponttal a tabella harmadik pozícióját foglalják el az egyetemisták, akik két egységgel vannak lemaradva az ezüstérmes helyen álló Cigándtól. Legközelebb, május 3-án, vasárnap 17 órától Tiszafüreden vendégszerepelnek a cívisvárosiak.