Nehéz összecsapást nyertünk meg

Jankelic Iván szerint jót tett a csapatnak, hogy még a szünet előtt ki tudtak egyenlíteni.

Elhozta a három pontot Putnokról a DEAC labdarúgócsapata, Urbin Péter tanítványai 3-2-re nyertek a borsodiak otthonában múlt szombaton. A fekete-fehérek irányították az eseményeket, ehhez képest a hazaiak szerezték meg a vezetést a 31. percben. A hátrány ellenére tovább küzdöttek a debreceniek, akik a 43. minutumban Jankelic Iván révén egyenlítettek. Fordulás után Batai Tamás találatával átvette a vezetést a DEAC, mely Szatmári István góljával már 3-1-es előnyben volt a 85. percben. A hajrában még egy büntetőt követően közelebb kapaszkodott a Putnok, de a lényegen már ez sem változtatott, 3-2-re győzött a Debreceni Egyetem alakulata.

– A mérkőzés első 20-25 percében mi domináltunk, a helyzeteink is megvoltak, csak épp nem sikerült betalálni. Aztán ez meg is bosszulta magát, megszerezték a vezetést a putnokiak. De még a szünet előtt egyenlítettünk, ami nagyon kellett, a második félidőben ismét magunkhoz ragadtuk az irányítást, és meg is nyertük a találkozót. Nagyon örültem a sikernek, illetve a gólomnak is, egy nehéz összecsapást nyertünk meg. Úgy érzem, jó úton járunk, ha ezt tudjuk folytatni, akkor meglesz az esély a céljaink elérésére – tekintett vissza a DEAC egyenlítőtalálatát szerző Jankelic Iván.

Húsz fordulót követően a DEAC 39 ponttal a tabella harmadik helyén áll az NB III Északkeleti csoportjában, legközelebb pedig hazai pályán fogadja a DVTK II-t.

Fotó: Szolnoki László