Nehéz sorozat következik

Krascsenics Csilla úgy véli, a Debreceni Egyetem alakulata sok erőt meríthetne abból, ha felülmúlná a Hatvant.

A DEAC női futballistái jól kezdték az új szezont az NB II Keleti csoportjában, hiszen a múlt héten a Kazincbarcika otthonában 2-1-es győzelmet arattak. A sikeres rajt után egy nehéz sorozat veszi kezdetét, mivel sorrendben a Hatvan, a Soroksár és a Nyíregyháza, vagyis három éremesélyes együttes vár Krascsenics Csilla tanítványaira. A hatvaniakat vasárnap délután látják vendégül a DEAC Sportcampus műfüves pályáján. A Heves megyeiek már az előző szezonban is sok gárda dolgát megnehezítették, a nyáron pedig még acélosabbá vált a keretük.

A Hatvan többek között élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosokat igazolt, ebből kifolyólag komoly céljai lehetnek a mostani idényben. Nem lesz könnyű dolgunk, ám ha mentálisan és fizikálisan egyaránt rendben leszünk, reális esélyt látok a győzelemre. Jól dolgoztak a héten a lányok, ez pedig bizakodásra adhat okot. Szerencsére az új labdarúgók már felvették a fonalat, azt érzem, hogy egyre inkább kezd beérni a munka. Az is örömteli, hogy komolyabb sérülés nem nehezíti az életünket. Valóban nehéz vetélytársakkal csapunk össze a következő hetekben, de igyekszünk megszorongatni őket, amennyiben a hatvaniakat két vállra tudnánk fektetni, az erőt adhatna a folytatásra – hangsúlyozta Krascsenics Csilla.

NB II Keleti csoport 2. forduló
DVSC-DEAC-FC Hatvan
2022. 09. 04. (vasárnap) 15:00, DEAC Sportcampus (műfüves pálya)