Nem lesz könnyed matiné

Urbin Péter elmondta, a legutóbbi vereség után nagyon fontos megszerezniük a három pontot.

Nem történt semmi aggasztó a DEAC futballcsapatával a múlt héten, csupán véget ért a nyolc meccsen át tartó győzelmi szériája. A fekete-fehérek úgy kaptak ki Karcagon, hogy az első félidőben több nagy helyzetet is kihagytak. A második játékrészben rúgott két korai gólt a házigazda, s arra már nem tudott érdemben reagálni az egyetemi csapat. A hétvégén már itt is a javítási lehetőség: vasárnap 11 órától a Hatvan vendégeskedik a Dóczy utcán.

A játékosok dolgát nehezíteni fogja, hogy nagyon sok csapdék hullott, illetve hullik jelenleg is a játéktérre.

– Ez nagyban befolyásolja a meccset, természetesen máshogyan játszunk ilyenkor, mint mondjuk augusztusban, de ehhez is alkalmazkodnunk kell – nyilatkozta Urbin Péter vezetőedző. – Nehezebb lesz jól felépített támadásokat, illetve csapatjátékot produkálni, ám ez a lényegen nem változtat, nyerni szeretnénk. Ez most nagyon fontos a múltkori vereségünk után, különösen hazai környezetben. A hatvaniak két jó csapatot vertek meg eddig a bajnokságban, a DVSC II-t és a Tiszafüredet, igaz, a tőlük papíron gyengébbektől pedig vereséget szenvedtek. Szervezett gárdáról beszélünk, amely kevés gólos mérkőzéseket vív. Kontrajátékra törekednek, erre felkészülünk, és nagyon észnél kell lennünk vasárnap – mondta a tréner.

Urbin Péter szerint nem jelenthet gondot, hogy ezúttal a vasárnapi matinén kell pályára lépniük.

– A felkészülési meccseken általában ebben az időpontban játszunk, és néha jobb is, ha délelőtt van a mérkőzés. A labdarúgók ébredés után egyből kijönnek a pályára, nincs ezzel semmi probléma. Bízom benne, hogy ehhez is mi alkalmazkodunk majd jobban.

NB III Északkeleti csoport, 10. forduló

DEAC–FC Hatvan

vasárnap 11 óra, Dóczy utcai Sportcampus