Herczku Alex szerint nincs idejük szomorkodni, hiszen újabb komoly erőpróba vár rájuk.
Hatvanban vendégszerepelnek labdarúgóink az NB III Északkeleti csoportjának 25. fordulójában, vasárnap 17 órától a Népkert Sporttelepen. Hamar talpra kell állniuk tehát Urbin Péter tanítványainak a Karcag ellen elszenvedett múlt heti hazai fiaskó után, hiszen hiába áll csak a tabella 11. helyén a Zoran Spisljak vezette Hatvan, vendéglátóként nagyon kellemetlen ellenfél tud lenni a hevesi gárda, pláne az élmenők számára.
Belső védőnk, Herczku Alex elmondta: természetesen rosszul élik meg, hogy kikaptak a Karcagtól, de átbeszélték a hibákat, és már csak a Hatvanra koncentrálnak.
– Alaposan felkészültünk a karcagiakból, de mégsem úgy sült el a meccs, ahogy szerettük volna. Az első félidő balszerencsésen alakult a mi szempontunkból, szünet után próbáltunk más fokozatba kapcsolni, jobban is nézett ki a játékunk, de sajnos ez is kevésnek bizonyult. A bajnoki cím szempontjából egy kiemelt jelentőségű meccs volt, lehet, emiatt sem volt rend a fejekben, így több hiba csúszott be, mint általában szokott. A hét elején átbeszéltük a történteket, levontuk a megfelelő következtetéseket, muszáj volt hamar túllépni rajta, és a következő találkozóra fókuszálni – tekintett vissza fiatal védőnk.
A DEAC ősszel 1-0-ra alulmaradt a Dóczy utcai sportcampuson a Hatvannal szemben, Herczku Alex szerint már csak emiatt is a győzelem lebeg a szemük előtt, szeretnének visszavágni.
– Idegenben sosem könnyű, most pedig pláne nem, hogy kicsit padlóra kerültünk. De tudjuk, fel kell állnunk, és mindenképp muszáj nyernünk, hogyha versenyben akarunk maradni. Nem lesz könnyű dolgunk vasárnap, minden csapat megszenved Hatvanban, főként azok, amelyek az élmezőnybe tartoznak. A hatvaniak csapatszinten egységesek, kielemeztük a játékukat, készen állunk, hogy kihasználjuk a hibáikat! – jelentette ki védőnk.
Sűrű a tabella eleje, a Putnok 53 ponttal vezet, a Karcag a második 52 egységgel, míg a DEAC a harmadik (51). A 25. fordulóban a Debreceni Egyetem csapata a Hatvannal, míg a putnokiak a karcagiakkal néznek farkasszemet.