Megszorongatnánk a címvédőt

Ádám András úgy gondolja, ha a Debreceni Egyetem csapata a maximumot fogja nyújtani, akkor a vereség miatt sem kell szégyenkezni.

Jön a trilógia második része: a sors úgy hozta, hogy a DEAC férfi röplabdázói zsinórban háromszor csaphatnak össze a Pénzügyőrrel. Az első felvonás során a PSE 3:0-s győzelmet aratott a DESOK-ban, így hatalmas lépést tett a négyes döntő és a címvédés felé a Magyar Kupában. Az MK-párharc visszavágóját vasárnap délután rendezik meg a fővárosi alakulat otthonában. Ezt követően jövő szombaton még az Extraligában is megmérkőzünk Jókay Zoltán legénységével, de ennyire ne rohanjunk előre.

“Nagyon várjuk már a holnapi mérkőzést. Tisztában vagyunk vele, hogy nem mi leszünk a favoritok, ennek ellenére jó lenne, ha meg tudnánk szorongatni a Pénzügyőrt. Külön örömet okozna, ha esetleg egy-két szettet elcsípnénk” – szögezte le Ádám András. “Egy esélyesebb csapat ellen úgy nem szégyen kikapni, ha a maximumot hozzuk ki magunkból, ebben az esetben emelt fővel hagyhatjuk el a játékteret. A Pénzügyőr nagyon összeszokott együttes, a liberója, a feladója és a brazil négyes ütője egyaránt húzóembernek nevezhető. Az első találkozón nálunk többen hosszú kihagyás után tértek vissza, ez meg is látszódott a játékunkon, főleg a feladásokkal és a nyitásfogadásokkal gyűlt meg a bajunk” – fogalmazott a 30 esztendős játékosunk.

A szigorítások miatt természetesen a PSE csarnokában sem lehetnek nézők. Ezzel kapcsolatban Ádám elmondta, sajnálja, hogy zárt kapus meccseken kénytelenek pályára lépni, mivel ő speciel sokat tud meríteni a drukkerek buzdításából. Hozzátette, az éremnek másik oldala is van, vagyis a jelenlegi szituációban már annak is örülniük kell, hogy egyáltalán röplabdázhatnak.

Együttesünk az Extraligában eddig mindegyik találkozóját elveszítette, de rutinos röplabdázónk úgy véli, büszkének kell lenniük amiatt, hogy ebben a mezőnyben szerepelhetnek.

“Többek között a nemzetközi porondon is bizonyító gárdákkal csaphatunk össze. Nekem az is megadatik, hogy példaképekkel találkozhatok. Hogy kiknek a játéka tetszik? A Kecskemétből Nagy Józsefet, a Pénzügyörből pedig Kovács Zoltánt és a brazil Reffattit tudnám példaként megnevezni” – árulta el Ádám András.

Magyar Kupa-negyeddöntő második mérkőzés
LV Sport Pénzügyőr SE-DEAC
2020. 11. 29. (vasárnap) 16:00, Pénzügyőr Sportcsarnok – zárt kapuk mögött

Fotók: Kovács Anikó