Nem bírtuk el a sok hiányzót

A Debreceni Egyetem alakulata a nehézségei ellenére nagyot küzdött a hétvégén.

A DEAC női röplabdázói nem voltak irigylésre méltó helyzetben a Jászberény elleni bajnoki előtt. Csapatunkból különböző okok miatt többen hiányoztak, végül Kuszkó Zsolt vezetőedző keretét tizenegy játékos alkotta. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a JRK nemrég a listavezető Nyíregyházát fektette két vállra.

A baljós előjelek ellenére nem feltartott kézzel futottunk ki a pályára. Az első szettben próbáltunk tapadni a hazaiakra, de a kulcspillanatok során mi hibáztunk többet. A második játszmában hasonló volt a játék képe, végül ezt a periódust ellenfelünk 25:20-ra nyerte meg. A harmadik felvonás során sem adtuk olcsón a bőrünket, ám a jászberényiek nem kegyelmeztek.

Ugyan kikaptunk, ettől függetlenül azt gondolom, hogy jó meccset tudtunk játszani a Jászberénnyel. Ilyen mérkőzéseken lehet fejlődni. Sérülés, betegség és egyéb dolgok hátráltattak minket a hétvégén. A végeredmény sima találkozót tükröz, de sokszor voltak hosszú labdamenetek, valamint mindkét oldalon akadtak szép megoldások – összegzett Kuszkó Zsolt.

A vereség ellenére együttesünk őrzi a második helyét a tabellán. Mátyus Pannáék az alapszakasz utolsó fordulójában a KISTEXT gárdáját fogadják.

NB II E-csoport 13. forduló
JRK-DEAC 3:0 (25:21, 25:20, 25:21)