Pontgyárosunk bizakodva várja a Miskolc elleni bajnokit

Vlad Pavliuk kijelentette, neki az egyéni sikerektől sokkal fontosabb az, hogy a Debreceni Egyetem alakulata szép eredményeket érjen el.

A DEAC röplabdacsapata legutóbb a címvédő Fino Kaposvárt fogadta a TippmixPro Férfi Extraligában. Játékosaink abból is extra motivációt meríthettek, hogy a vasárnapi mérkőzést az M4 Sport+ élőben közvetítette. Ugyan a papírforma nem borult, hiszen a Somogy megyeiek 3:0-ra győztek a DESOK-ban, ennek ellenére Fodor Antal legénységének nem kellett szégyenkeznie.

– Ki lehet jelenteni, hogy jó meccset játszottunk a kaposváriakkal. Külön öröm, hogy olykor nagy nyomást helyeztünk rájuk. Igazi csapatként funkcionáltunk, mindenki száz százalékon pörgött. Összességében biztató teljesítménnyel rukkoltunk elő, de az is kiderült, hogy vannak még dolgok, amiben fejlődhetünk – nyilatkozta Vlad Pavliuk, aki tizenhét egységének köszönhetően együttesünk legeredményesebb tagja volt a hétvégén.

Ukrán légiósunk ebben a szezonban eddig remekel, elég csak ránézni az élvonal pontranglistájára, amelynek élén Vlad Pavliuk áll 62 egységgel, a képzeletbeli dobogó második fokán a Kaposvárt erősítő Jacob Steele, a harmadikon pedig a Székesfehérvár játékosa, Varga Péter áll.

– Láttam ezt a rangsort, természetesen örülök az aktuális állásnak, de nekem az egyéni sikerektől sokkal fontosabb az, hogy a csapatommal érjek el szép eredményeket. Igazából a saját teljesítményemről nem igazán szeretek beszélni. Nyilván jó, hogy elkaptam a fonalat, de nem lehetek teljesen elégedett, például a hibáim számát mindenképp szeretném csökkenteni – világított rá 26 éves húzóemberünk, aki nemrég 100. alkalommal szerepelt tétmérkőzésen a DEAC-ban. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kicsit meglepődött, amikor meglátta, hogy elért ehhez a mérföldkőhöz. Hozzátette, reményei szerint még sok nagy győzelmet ünnepelhet klubunk színeiben.

Három kör után egy diadal és két vereség áll a nevünk mellett, a mérlegünkön pénteken 18 órától Miskolcon javíthatunk. A borsodiak gyengén rajtoltak, ugyanis eddig mindhárom találkozójukon alulmaradtak.

– Bizakodva várom az összecsapást, szerintem nyerhetünk, de nem becsülhetjük le a miskolciakat. A nyáron több edzőmeccsen találkoztunk velük, az akkor megszerzett tapasztalatok hasznosak lehetnek. Egy olyan gárda vár ránk, amely az utolsó pillanatig küzd. A MEAFC-ból Elleh Jonathant jól ismerjük, hiszen nemrég még a csapattársunk volt. Baráti viszonyt ápolunk vele, de a pályán félre kell tennünk az érzelmeket. Annyit megígérhetek, hogy próbáljuk az ő dolgát is megnehezíteni – zárta mondandóját Vlad Pavliuk.

TippmixPro Férfi Extraliga alapszakasz
MEAFC-Peka Bau-DEAC
2026. 11. 06. (péntek) 18.00, Miskolci Egyetemi Körcsarnok

Fotó: Katona Ákos