A Debreceni Egyetem gárdáját a salgótarjániak sem tudták lefékezni, az összecsapás mindössze negyvenkét percig tartott.
A DEAC női röplabdázói esélyesként várhatták a Salgótarján elleni vasárnapi bajnokit. A Nógrád megyeiek csupán hatfős kerettel érkeztek a DESOK-ba, ami nem könnyítette meg a helyzetüket.
A találkozó Gégény Flóra ászával indult, aztán Hajdu Anna és Árvai Vanessza is megkezdte a pontgyártást, 8:0-s eredménynél kért időt a vendégek vezetőedzője. Ezt követően Gégény nyitásai újra sok problémát okoztak a salgótarjániaknak. Ellenfelünk szimpatikusan küzdött, ám nem igazán tudta megnehezíteni a dolgunkat, az első szettet végül Tóth Vanessza zárta le (25:5).
A második játszma elején Borók Orsi szerváit lehetett kiemelni, majd Mayer Flóra megoldásaival növeltük az előnyünket (11:1). Továbbra sem volt egy súlycsoportban a két gárda, folyamatosan duzzadt a különbség, ebben az etapban mindössze négy egységre futotta az SBTC erejéből.
A harmadik szakaszban Árvai Vanessza és Hajdu Anna kezdett egy “házi pontversenyt”. Nagy Blanka személyében 17 éves tehetséget is bevetett Kuszkó Zsolt, és fiatal játékosunk többek között ásszal hálálta meg a bizalmat. Az utolsó labdamenet Tóth Vanessza pontjával ért véget, a mérkőzés negyvennégy percig tartott.
– Ügyesek voltak a lányok, nem adtak sok lehetőséget az ellenfélnek. Az ilyen mérkőzéseken mindig az a kihívás, hogy ne vegyük fel a “kevés is elég” mentalitást. Szerencsére ezt sikerült elkerülnünk, ami mutatja, hogy mentálisan rendben vagyunk. Örültem, hogy a 17 éves Nagy Blanka bemutatkozhatott, ő feladóként bontogatja a szárnyait, és nagyon bátran játszott. Kedden Győrbe megyünk a Magyar Kupa-párharc visszavágójára, szűkösebb kerettel is szeretnénk kiharcolni a továbbjutást – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.
Együttesünk négy fordulót követően továbbra is veretlen, míg a Salgótarján négy vereséggel indította a szezont.
NB II Keleti csoport 4. forduló
DEAC-SBTC 3:0 (25:5, 25:4, 25:6)
A tabella:

