Tenisz: egy győzelem, egy vereség a hétvégén

A férfi OB II-es teniszbajnokság első négy játéknapja után a DEAC-on kívül még két klub (Jászapáti és Nyíregyháza) maradt veretlen a nyolccsapatos csoportból. A Debreceni Egyetem gárdája hétvégén éppen ezzel a két együttessel találkozott. A tét nem volt kicsi, hiszen a feljutásért zajlottak a küzdelmek.

A mieink szombaton a Jászapátit fogadták a Dóczy utcai pályákon, vasárnap pedig Nyíregyházán vendégszerepeltek. Az első napon egy egyéni mérkőzés kivételével mindegyik találkozón két játszmában nyertünk és 6-0-s állással vártuk a páros meccseket, melyekből még kettőn győztünk, így összesítésben 8-1-re diadalmaskodtunk.

Vasárnap abban a tudatban utaztunk a nyíregyházi, Sóstói úti pályákra, hogy egy újabb győzelem esetén az utolsó forduló eredményétől függetlenül csoportelsőként zárhatjuk az alapszakaszt. A DEAC játékosa, Bellér Gábor beszámolója alapján a jelenlegi legerősebb összeállításban próbáltuk felvenni a küzdelmet a szintén hibátlan nyíregyházi csapattal szemben, de ez is kevésnek bizonyult. A fiatal ellenféllel nem tudtuk felvenni a versenyt és már az egyénik után (5-1) megérdemelt győzelmet ünnepelhettek a hazaiak. Az elvesztett meccsek közül kettő szorosan, három azonban simán dőlt el. A végeredményen picit még sikerült kozmetikázni a párosokkal (7-2), de a találkozó kimenetelén ez már nem változtatott.

A csonka szezon ugyan még nem ért véget (vasárnap Rákospalotán játsszuk az utolsó fordulót), de a vereséggel idén elszálltak a feljutási esélyek. A Nyíregyháza megnyerte az alapszakaszt, a DEAC pedig 2. helyen zárt.

Jövőre (talán egy karanténnal és elmaradt fordulókkal nem teletűzdelt szezonban) újra harcba lehet szállni az I. osztályba jutásért.