A Debreceni Egyetem 2021 januárjában indította újra a tornaszakosztály női szakágát felnőtt korosztályban, Antal Mária irányításával, aki korábban maga is DEAC-os színekben versenyzett ebben a sportágban.
A lányok diákolimpia szinten többszörös magyar bajnokok, valamint utánpótlás-versenyeken a Galaxis Torna Sportegyesületben számos értékes helyezéseket értek el. Ma még gimnazisták, de terveikben szerepel, hogy a Debreceni Egyetemen folytatják tanulmányaikat.
“Nagy öröm számunkra, hogy hazatért és bekapcsolódott a munkába nagy tehetségünk, Purguly Zsuzsi, aki a válogatottnál komoly sérülést szenvedett, és két év kihagyás után kezdte újra a tornát – mondta Antal Mária. – Zsuzsi régen társaival együtt Debrecenben kezdett, innen Békéscsabára került, majd Budapesten az MTK-ban folytatta. Most visszatért volt társaihoz és nagyban hozzátett a DEAC hétvégi szép sikeréhez.”
Szombaton rendezték ugyanis a felnőtt II. osztályú Budapest-Vidék magyar bajnokság tavaszi fordulóját. Utóbbit a DEAC-os lányok nagyon szép tornával megnyerték. Egyéniben Lajtai Tímea volt a legjobb, mellette szerenkénti döntőben Dandé Csenge, Purguly Zsuzsanna és Bába Petra is felállhatott a dobogóra.
A lányok közül mindenki szépen szerepelt új egyesületében, a bemutatkozás tehát nagyon jól sikerült.
A csapat tagjai: Lakatos Léna, Dandé Csenge, Rácz Eszter, Purguly Zsuzsanna, Bába Petra, Vida Györgyi, Lajtai Tímea, Urr Boglárka.