Tovább nyújtanák jó formájukat csapataink

Az U12-esektől az U15-ösökig négy korosztályunk is pályára lép szombaton, izgalmas mérkőzések várnak fiataljainkra.

Értékes pontot szerzett előző héten U15-ös csapatunk, Kovács Krisztián együttese 1–1-es döntetlennel zárta az UTE elleni találkozót. Fiataljaink jó teljesítményt nyújtottak, kis szerencsével mindhárom pontot itthon tarthatták volna, amit trénerünk is megerősített.

„Nagyon értékes pontot szereztünk, egy jó erőkből álló, gyorsan és szervezetten futballozó riválissal végeztünk döntetlenre. Hatalmasat küzdöttek a srácok, végig jó ritmusban játszottunk, s ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, akár három pontot is szerezhettünk volna” – fogalmazott Kovács Krisztián.

Ezúttal nagy utazás vár csapatunkra, srácaink ugyanis szombaton a Zalaegerszeg otthonában lépnek pályára, így már pénteken útra kelnek. A kék-fehérek vállalható vereséggel zárták az előző fordulót a listavezető Ikarus otthonában. A zalai gárda a mieinkkel azonos ponttal áll a kilencedik helyen, bár eddig két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint csapatunk. Az őszi párharc nem az elképzeléseink szerint alakult, a ZTE 4–1-re nyert a Sportcampuson, van tehát miért visszavágni. Mindez össze is jöhet, hiszen együttesünk jó formában van, ha ezt sikerül átmenteni szombatra, jó eséllyel újabb ponttal, pontokkal térhetnek haza fiataljaink a zalai fővárosból.

MLSZ országos U15, Alap csoport, 20. forduló

ZTE–DEAC

04.30. 10:00, Zalaegerszegi Ifjúsági Sportcentrum

Bár U14-es fiataljaink megszerezték a vezetést az UTE otthonában, de nem tudták borítani a papírformát, a listavezető a második félidőben fordított és begyűjtötte a pontokat. Csapatunk pozíciója így nem változott, Takács Tamás tanítványai a kilencedik helyről várhatják a következő játéknapot.

Szombaton valamivel könnyebb feladat vár csapatunkra, ugyanis az ötödik helyen álló Békéscsabát fogadják a Sportcampuson. Az előző fordulóban a viharsarkiak hozták a kötelezőt, egy ötöst gurítottak az alsóházi Mezőkövesdnek. Matematikailag még van esélyük a dobogón zárni az idei bajnokságot, ám nehéz elképzelni, hogy ledolgoznák tízpontos hátrányukat a sorozat végéig. Az első körben 6–1-re nyertek a viharsarkiak, ám amennyiben srácaink meg tudják ismételni a Kecskemét elleni jó teljesítményüket, meglephetik a lilákat, újabb ponttal, akár pontokkal gyarapíthatják egységeik számát.

MLSZ országos U14, Alap csoport, 22. forduló

DEAC–Békéscsaba 1912 Előre

04.30. 13:00, DEAC Sportcampus

Az előző fordulóban akadémiai szintű csapattal, a DVTK-val találkozott U13-as együttesünk, Szabó János tanítványai alaposan megnehezítették a miskolci gárda dolgát. Bár vereséget szenvedtek, végig pariban voltak a Diósgyőrrel, kis szerencsével döntetlennel is zárhatták volna a mérkőzést.

Szombaton, Heves megyében vár újabb feladat fiataljainkra, ezúttal az Eger otthonában lépnek pályára Szabó József tanítványai. Az idei szezonban kétszer találkozott csapatunk a piros-kékekkel, az első 5–1-re nyerték a mieink, a második pedig gól nélküli döntetlennel zárult. Remélhetőleg a mérleg nyelve a ezúttal fiataljaink felé billen, s a harmadik párharcból korosztályos együttesünk kerül ki győztesen.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 22. forduló

Eger SE–DEAC

04.30. 12:30, Eger, Felsővárosi Sporttelep

Alaposan feladták a leckét U12-es fiataljaink az akadémiai szintet képviselő DVTK-nak, a borsodi gárda csak nagy nehézségek árán tudta legyőzni csapatunkat. Ha Fortuna kicsit támogatta volna a mieinket, bravúrral is zárulhatott volna a mérkőzés, ehhez megvoltak a helyzetei Balla Imre tanítványainak.

A következő játéknapon, az idősebb korosztályhoz hasonlóan az Eger ellen lépnek pályára ifjoncaink. A Heves megyeiek jól telesítettek eddig az idei sorozatban, csak kétszer fordult elő, hogy szerzett pont nélkül hagyták volna el a pályát, mindkétszer a DVSC Labdarúgó Akadémiával szemben maradtak alul. Az egriekkel már két párharcot megvívtak a mieink, melyeken vereséget szenvedtünk, ám látva az Diósgyőr elleni teljesítményt, joggal bízhatunk a meglepetésben.

MLSZ Országos U12, Észak-Kelet, 22. forduló

Eger SE–DEAC

04.30. 11:00, Eger, Felsővárosi Sporttelep