A hibák visszaütöttek

U16-os csapatunk az Ikarus együttesét fogadta az országos bajnokság 6. fordulójának szombati játéknapján.

Előző héten nem lépett pályára Kertész Tamás legénysége, ugyanis a Nyíregyháza elleni mérkőzést későbbre halasztották. Volt tehát idő felkészülni a következő mérkőzésre, melyre szombaton került sor. Ezen a játéknapon az Ikarus érkezett a Sportcampusra, fiataljaink pedig úgy készültek, megduplázzák győzelmeik számát.

Az első félidő elején kiegyenlített volt a játék, leginkább mezőnyben pattogott a labda, a kapuk elvétve kerültek veszélybe. Ahogy telt az idő, csapatunk került fölénybe, többször is sikerült eljutni a vendégek tizenhatosáig, ám a végjátékokban rossz döntések születtek. A felek már elkönyvelték, gól nélkül zárul a félidő, de a 45. percben labdát veszítettek srácaink, az ellenfél pedig köszönte a lehetőséget és megszerezte a vezetést.

Szünet után az Ikarus már leginkább arra koncentrált, hogy védje előnyét, folyamatosan tördelték a játékot. Hiába adták át a területet, a mieink nem voltak kapura veszélyesek, csak lehetőségekig jutottak el. A 72. percben ráadásul létszámban megfogyatkozott csapatunk, Grecskó Marcell megkapta második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Emberfórban sem támadtak ki a vendégek, továbbra is védték előnyüket. Fiataljaink mentek előre becsülettel, de hiányzott az a bizonyos átütő erő a játékukból. A 87. percben aztán el is dőlt a mérkőzés, pontrúgásból másodjára is betalált a fővárosi gárda és bebiztosította győzelmét.

MLSZ Országos U16 Alap csoport 6. forduló

DEAC – Ikarus BSE: 0-2 (0-1)

DEAC: Nagy N. – Sámi (Nagy M. 46’), Dudás (Gáll 77’), Kelemen, Szilágyi, Bora (Kovács K. 77’), Kozma (Veleczki 60’), Pásztor (Papp Z. 68’), Hajdú, Ari, Grecskó

Vezetőedző: Kertész Tamás

Kiállítva: Grecskó 72’

Kertész Tamás: Az egész mérkőzésre a mezőnyjáték volt a jellemző, sajnos két ki nem kényszerített hiba következtében vereséget szenvedtünk. Az első félidő közepétől mi irányítottuk a játékot, de a döntő szituációkban rendre rossz döntéseket választottunk. Szünetben kényszerből változtatnom kellett, Sámi Balázs megsérült, nem tudta folytatni a játékot, ez kihatott a játékunkra, bár mi birtokoltuk a labdát, de a második félidőben már nem voltunk annyira veszélyesek. Egy felelőtlenség miatt emberhátrányba kerültünk, de ekkor sem volt veszve minden, ellenfelünk az eredmény tartására törekedett, átadta a területet. Továbbra is támadtunk, de komoly helyzetet nem tudtunk kidolgozni, ráadásul az Ikarus egy pontrúgásból eldöntötte a mérkőzést. A ki nem kényszerített hibák miatt szenvedtünk vereséget, de a cserék sem tudtak hozzátenni a játékhoz és ez nagy probléma.