A mi Eb-nk: Takács Tamás

A C-csoport két mérkőzése, valamint egy dán-belga rangadó vár ránk a labdarúgó Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján, utóbbitól Takács Tamás bombameglepetést vár.

Újabb három találkozóval folytatódik a kontinensviadal, a csütörtöki programban is izgalmasnak ígérkező összecsapások követik egymást. A DASE U14-es csapatának fiatal edzője, Takács Tamás a Dánia–Belgium párharcot várja a leginkább, de a másik két mérkőzésről is kifejtette véleményét.

„Jó az öreg a háznál, Goran Pandev az osztrákok ellen Észak-Macedónia első Eb-gólját szerezte – tekintett vissza a szakember. – Szimpatikus csapat a macedón, ám az ukránokat egységesebbnek és erősebbnek érzem, Andrij Sevcsenko valódi vezérként összekovácsolta a társaságot. Bízom benne, hogy mindkét csapat betalál majd, nyílt sisakos mérkőzésre számítok. A C-csoport másik találkozóján némileg egyértelműbbek az esélyek, a hollandok játéka ugyanis meggyőzött a nyitómeccsen, szerintem az olaszok és a franciák mellett a torna egyik nagy favoritjai. Hazai közönség előtt úgy küzdenek, mintha az életükért fociznának, nem ismernek elveszett labdát, abban pedig biztos vagyok, hogy tanultak a hibájukból, s ezúttal nem lesz ötperces rövidzárlat. Frank de Boer szövetségi kapitánynak nincs könnyű dolga, mert ellenséges közegben kell dolgoznia, de bizonyára ég benne a bizonyítási vágy, ez pedig sikerre vezethet. Ami a D jelű négyes mai találkozóját illeti, izgatottan várom a dán-belga ütközetet, s meglepetést érzek a levegőben. Nagyon szorítok a dánoknak, akik Eriksen hiányában kettőzött erővel fognak küzdeni, a több kulcsemberét nélkülöző Belgiumot pedig egyáltalán nem érzem verhetetlennek. Egy ilyen tornán már bárki legyőzhet bárkit, azt pedig egészen biztos, hogy a dánok akarják jobban a három pontot.

Fotó: Égerházi Péter