Három negyed után két góllal vezetett a DVSC-DEAC U14-es csapata, de az utolsó etapban fejben és fizikálisan elfáradtak a lányok, ennek pedig vereség lett a vége.
Előző héten megszerezték az őszi sorozat első győzelmét Balogh József tanítványa, akik szombaton duplázásra készültek. Ehhez hazai pályán kellett volna felülmúlni a Kazincbarcika együttesét.
A mérkőzés elején úgy nézett ki, második sikerünket ünnepelhetjük majd, ugyanis a 4. percben Hajdu Anna bevette a vendégek kapuját. Nagy tempót diktáltunk, szépen felépített támadásokat vezettünk, de a befejezéseknél elbizonytalanodtunk. Hiába voltunk fölényben, helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni nagyszünetig.
A térfélcserét követően is mi domináltunk, erőfeszítéseinket siker koronázta, Hajdu Anna a 44. minutumban megduplázta előnyünket. Ha higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, akár le is zárhattuk volna a párharcot, ám kimaradtak lehetőségeink. És jött az utolsó negyed, az összeomlás! Ellenfelünk miután szépített a 64. percben görcsösen, idegesen és sok hibával futballoztunk. Ezt ki is használta a Kazincbarcika, a mérkőzés végéig még háromszor megzörgette hálónkat, így 4-2-es vereséget szenvedtünk.
MLSZ Leány Regionális HNP U-14 Északkeleti csoport 6. forduló
DVSC-DEAC – Kazincbarcika: 2-4 (1-0, 0-0, 1-0, 0-4)
DVSC-DEAC: Átyim – Kovács, Ilyés, Torbik, Csatári, Hajdu, Munkácsi, Bányai-Márton, Rácz
Cserék: Crocett, Szabó-Bede, Dékány, Domokos, Picil
Edző: Balogh József
Gólszerző: Hajdu 4’, 44’
Balogh József: Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után értékelni. Az első negyedben kicsit még bele kellett lendülnünk a játékba, de végre sikeresen hoztuk ki a labdákat, tetszetős passzjátékot mutattunk és gólt is szereztünk. A második negyedben mi irányítottuk a mérkőzést, mégsem sikerült az előnyünket növelni. A harmadik negyedben ismét gólt szereztünk és az ellenfelünket rendre hatástalanítottuk. Gyönyörűen felépítettük az első három etapot és rendre szép megmozdulásokat láthattunk a pályán, majd jött az utolsó negyed. A legveszélyesebb eredmény a 2-0-ás vezetés, ami most is igazolta önmagát. Fejben és fizikálisan is elfáradtunk, ennek eredményeképpen az ellenfelünk gólt szerzett, ami után káosz alakult ki a játékunkban. Görcsösek és idegesek voltunk, aminek a végeredménye végül egy 2-4-es vereség lett. Nagyon rossz volt kívülről szemlélni ezt az utolsó játékrészt. A technikai tudás mellett a mentális felkészültség is legalább annyira fontos, ami most bebizonyosodott. Az első három negyed nem törpülhet el az utolsó mellett, de ezeket a helyzeteket meg kell tanulnunk kezelni, hiszen a győztes meccsünket vesztettük így el. Köszönöm a szülőknek és a szurkolóknak a helyszíni támogatást!
