Bátor játékkal nyertünk Szolnokon

Győzelemmel kezdte az évadot U19-es leánycsapatunk, a DVSC-DEAC három szép góllal hozta el mindhárom pontot a Tiszaligetből.

A győztes főpróba után nagyon várták már az U19-es lányok, hogy élesben is bizonyíthassanak, hiszen a Vasas Kubala Akadémia elleni találkozót elhalasztották. Így aztán a bajnoki nyitányra szeptember első szombatján került sor, méghozzá idegenben, a Szolnoki MÁV UFC otthonában. A mezőny színvonalából, a riválisok játékerejéből kiindulva minden pontnak nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál, vagyis a cél egyértelmű volt, győzelmi szándékkal utaztak a debreceniek a Tiszaligetbe.

Négy új játékos is bemutatkozott a kezdőcsapatban: Biró Gitta, Furó Lili és Takács Zsófia az U16-os csapatból érkezett, míg Nagy Rebeka új igazolásként kapott lehetőséget. Nagyjából tíz percig lehetett érezni a meccsdrukkot, a folytatásban már türelmesen, okosan és bátran játszottak a lányok. A labdajáratásból jöttek a helyzetek, sőt a gól is: a félidő közepén Perpék Zita egyéni villanásával szerezte meg a vezetést a DVSC-DEAC. A szolnokiak persze nem hagyták annyiban a dolgot, az egyik támadásuk végén szabadrúgást harcoltak ki, és bár Szilágyi Lili szépen hárított, a kipattanóból egyenlítettek a hazaiak. Más kérdés, hogy nem sokáig örülhettek, mert postafordultával érkezett az újabb Perpék-gól, szabadrúgása a lécről vágódott a gólvonal mögé.

A második félidőt Csonka Nóra a jobb szélen kezdte, rögtön sikerült is megbontania az ellenfél védelmét. Érezhetően nem esett jól a Szolnoknak, hogy a szünet után gyorsan újabb gólt ünnepelhettek a debreceniek, ezt követően ugyanis végig az történt a pályán, amit Laczkovszki Ágnes együttese tervezett. Vagyis a hazai térfélen járt a labda, hátulról szépen építették a támadásokat a lányok, ezáltal, no meg a párharcok megnyerésével többször is eljutottak a rivális kapujáig. Több találat már nem született a mérkőzésen, ám a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, gördülékeny játékkal nyertünk 3–1-re a Tisza-partiak otthonában.

MLSZ Leány Regionális U19 Keleti csoport, 2. forduló

Szolnoki MÁV UFC–DVSC-DEAC 1–3 (1–2)

DVSC-DEAC: Szilágyi – Nagy E., Papp, Takács Zs., Csonka, Perpék, Furó, Nagy R., Veres, Gulyás (Bácsi 70′), Biró

Vezetőedző: Laczkovszki Ágnes

Gólszerző: Perpék 22′, 43′, Csonka 48′

Laczkovszki Ágnes: Úgy éreztem, hogy a tizedik perc után már nem kapkodtunk annyira. Támadásainkban sokszor megjelent az 1v1, a lányok bátran futballoztak, szépen járatták a labdát. Becsúszott ugyan egy-egy rossz döntés, de az ezekből eladott labdákat gyorsan visszaszereztük. A második félidőben mi domináltuk a játékot, szinte végig az ellenfél térfelén zajlott a mérkőzés. Nagyon elégedett vagyok az egész csapattal. Sok munka áll még előttünk, a bajnokság is nehezebbnek ígérkezik, mint az elmúlt két évben, de tudom, hogy rengeteget fogunk tanulni és fejlődni.