Beérni látszik a sok munka

U14-es lányaink magabiztos, szép és tudatos játékkal fektették két vállra szerdán a Várda együttesét.

Hétközi mérkőzés várt Balogh József már két győzelemnél tartó lányaira, akik szerdán jó eséllyel pályáztak a harmadik sikerre, ugyanis a még nyeretlen, pont nélküli sereghajtót, a Várdát fogadták. Látva csapatunk javuló játékát, bíztunk abban, mindhárom egységet bezsebelik a Sportcampuson.

Kellett egy kis idő, míg játékba lendültünk, a mérkőzés elején még kissé akadozott gépezetünk, de ahogy telt az idő, felvettük a meccs ritmusát. Szépen járattuk a labdát, tudatosan felépített támadásokat vezettünk, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. Fölényünk a 33. percben eredményességgel párosult, ekkor Munkácsi Nikolett vitte be a vezető találatot. Nem kellett sokat várni a következő gólra, két minutum elteltével Hajdu Anna duplázta meg előnyünket, így megnyugtató fórral mehettünk nagyszünetre.

A pihenőt követően is mi diktáltuk a tempót, bőven adtunk munkát a vendégek védelmének. A 45. percben azonban kapitulált a Várda hátsó alakzata, ekkor Dékány Dorka zörgette meg a hálót. Próbálkoztak a szabolcsiak, de nem találtak rajtunk fogást, kísérleteiket sikeresen akasztottuk meg. Egy kósza támadás végén védőnk kezére pattant a labda a büntetőterületen belül, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A lehetőséggel a 60. minutumban éltek a piros-fehérek, ezzel felcsillant előttük a pontszerzés reménye. Ám hamar lelohasztottuk lelkesedésüket, a 67. percben Szabó-Bede Molli állította vissza a háromgólos különbséget. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, de egy találat még váratott magára, a 78. minutumban Hajdu Anna másodjára is beköszönt, ezzel 5-1-re nyertük a hétközi párharcot.

MLSZ Leány Regionális HNP U-14 Északkeleti csoport 8. forduló

DVSC-DEAC – Várda SE: 5-1 (0-0, 2-0, 1-1, 2-0)

DVSC-DEAC: Átyim – Kovács, Szabó-Bede, Torbik, Csatári, Hajdu, Domokos, Munkácsi, Bányai-Márton

Cserék: Dékány, Ilyés, Rácz

Edző: Balogh József

Gólszerzők: Munkácsi 33’, Hajdu 35’, 78’, Dékány 45’, Szabó-Bede 67’

Balogh József: A mai mérkőzést már nagyon vártuk a lányokkal. Az előző heti sikeren fel buzdulva ismét meg akartuk mutatni, mire is vagyunk képesek. Az elején egy kicsit akadozott a passzjátékunk, bele kellett jönnünk a mérkőzésbe. Amint rendeztük ezeket a dolgokat, esélyt sem adtunk az ellenfélnek, mi irányítottuk a mérkőzést. A Várda kirúgásait rendre megszereztük és mi támadtunk. Ritkábban volt dolga a védelmünknek, de amikor oda került a sor nagyon magabiztosan végezték el a feladatukat a hátsó sorban lévő lányok. A támadásokat szépen építettük fel és végre csapatmunkával jutottunk el az eredményességig. A pontrúgásaink végre beértek és szögletből többször is eredményesek voltunk. Sajnálatos módon a játék második felében egy teljesen vétlen kezesés miatt büntetőből tudott szépíteni az ellenfél, de itt nem ragadtunk le és további gólokkal állítottuk be a teljesen megérdemelt végeredményt. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, véleményem szerint a sok munka beérni látszik. A szezonban már csak három mérkőzésünk van, amik igazán megpróbáltatóak lesznek, de biztos vagyok benne, hogy a lányok mindent meg fognak tenni, hogy jól zárjuk az őszi szezont. A kilátogató szülőknek köszönjük a támogatást, rengeteget jelent!