U16-os együttesünk közvetlen riválissal játszik, fiatalabb korosztályaink azonban a tabellán előkelőbb helyen álló ellenféllel találkoznak szombaton.
Országos bajnokságban versenyző csapataink közül papíron U16-os együttesünk a legesélyesebb a pontszerzésre, ám ez korántsem jelenti azt, hogy könnyű dolguk lesz Mester Norbert tanítványainak. A tabellán jelenleg 4-1-4-es mérleggel ötödik DEAC a hetedik helyen álló Sajóvölgyét látja vendégül a Sportcampuson. Riválisunk két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a mieink, a putnokiak eddigi hét összecsapásukból hármat nyertek meg, a Hódmezővásárhelyet, a Debreceni Sportiskolát és a Szolnokot egyaránt legyőzték. Többek között az Ikarus és a FILO ugyanakkor megmutatta, hogy ők sem verhetetlenek, s mivel legényeink ezen csapatokat korábban felülmúlták, koncentrált és fegyelmezett játékkal szombaton is lehet keresnivalójuk.
DEAC–Sajóvölgye FSE
11.06. 15:00, DEAC Sportcampus
Nincs könnyű helyzetben U15-ös csapatunk, Kovács Krisztián együttese ugyanis immár öt mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban. A szakember honlapunknak adott interjújában kiemelte, minden mérkőzésen vért kell izzadniuk a győzelemért, s az eredményességnél is fontosabb, hogy a megfelelő elszántságot lássa a srácok szemében. Az akarattal a korábbi mérkőzéseken sem volt probléma, s minden bizonnyal szombaton, az Ikarus ellen sem lesz, ám a győzelemhez bravúrra lesz szükség. Riválisunk ugyanis mindössze egyetlen vereséget szenvedett a szezonban, s az ötödik helyről várhatja a mérkőzést, míg a mieink hét ponttal a 11. helyen állnak. Az elmúlt öt fellépésünk közül háromszor nem tudtuk bevenni ellenfelünk kapuját, így a helyzetkihasználásban feltétlenül javulnunk kell.
DEAC–Ikarus BSE
11.06. 13:00, DEAC Sportcampus
A gólszerzéssel U14-eseink is hadilábon állnak az elmúlt hetekben, hiába dolgoznak ki helyzeteket a srácok, a befejezésekbe rendre hiba csúszik. A szerencse sem fogja a pártunkat, elég a Monor elleni összecsapásra gondolni, ha a 3. percben a kapufáról befelé pattan a labda, talán minden máshogyan alakul… A sportban ugyanakkor a feltételes mód nem használatos, így szorítkozzunk a tényekre: a legutóbbi hat fordulóban gólt és pontot sem szerzett Takács Tamás együttese, amelyre a Nyíregyháza otthonában sem vár könnyű feladat, szombati vendéglátóink ugyanis a tabella negyedik helyét foglalják el, csupán két pontra lemaradva a már dobogós Szegedtől. Fiataljaink ugyanakkor borítanák a papírformát, hiszen tudjuk jól, egyszer minden sorozat véget ér.
Nyíregyháza Spartacus–DEAC
11.06. 14:00, Nyíregyháza, Örökösföld Sporttelep
Egyre összeszokottabb, szervezettebb játékot mutat U13-as és U12-es csapatunk, a kezdeti nehézségek után mindkét gárda rálépett a sikerek útjára. Szabó János tanítványai legutóbb a Salgótarján felett arattak fölényes győzelmet, míg Balla Imre fiai október közepén a Mezőkövesdet múlták felül idegenben. Ezúttal ugyanakkor bravúr kellene a pontszerzéshez is, hiszen kiemelt akadémiával találkoznak fiataljaink, akik szombat délelőtt Kisvárdára látogatnak. Riválisunk mindkét korosztályban menetel, így nehéz lesz megállítani őket, ám az eredményességnél sokkal fontosabb, hogy srácaink értékes tapasztalatokkal gazdagodjanak, erre pedig minden lehetőségük meglesz a Várkerti Sporttelepen.
Várda LA–DEAC
11.07. 10:00/12:00, Kisvárda, Várkerti Sporttelep
