A megyei bajnokságban szereplő csapatunk komoly fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy döntetlennel zárta a jó erőkből álló Monostorpályi elleni mérkőzést.
Az egyik legnehezebb feladat várt Kozma Lajos tanítványaira a 27. fordulóban, ugyanis szombat délután a jó erőkből álló, ezüstéremre esélyes Monostorpályit fogadták. A vendégek voltak a mérkőzés esélyesei, ám fiataljaink nem feltartott kezekkel léptek pályára. Trénerünk dolgát kissé nehezítette, hogy csak 12 játékost tudott nevezni erre a nehéz mérkőzésre.
Gyors gólváltással indult a találkozó, egy szép összjáték után Kerekes Bence hozta helyzetbe Tar Dániel pedig csapatunkat juttatta előnyhöz, de szinte azonnal jött a válasz, egy távoli lövésből egyenlített a Monostorpályi. A folytatásban nagy küzdelem folyt a pályán, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám a játékrész végéig újabb gól már nem született.
Szünet után is inkább a küzdelem dominált, a vendégek próbáltak fordítani, ám elpuskázták helyzeteiket. Sötét fellegek gyülekeztek a Böszörményi úti Campus fölött, majd leszakadt az ég, jeges eső zúdult a pályára, a játékvezető pedig az öltözőbe parancsolta a csapatokat. Húsz perc elteltével folytatódhatott a mérkőzés, ám a pálya talaja inkább vízilabdamérkőzésre volt alkalmas, mint futballra. A feleket viszont ez nem zavarta, alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez. Mindkét csapat dolgozott ki helyzeteket, a vendégek valamivel többet, a kapuk viszont érintetlenek maradtak, így 1–1-es döntetlennel zárult a nem mindennapi mérkőzés. Szép volt, srácok!
Megyei I. osztály ifjúsági 27. forduló
DEAC–Monostorpályi SE 1–1 (1–1)
DEAC: Magyar, Szabó D., Kerekes, Bánsági (Lakatos, a szünetben), Hajzer, Némedi, Némethy, Varga L., Török, Polonkai, Tar
Vezetőedző: Kozma Lajos
Gólszerző: Tar (5.)
Kozma Lajos: Elég szűkös létszámmal tudtunk kiállni erre a mérkőzésre, csak egy cserelehetőségem volt. Nagyon jól játszottunk az első pertől az utolsóig, végig fegyelmezetten futballoztunk, csapatként funkcionáltunk. Nem húztuk magunkra ellenfelünket, már a középpályán felvettük az embereket, nem engedtük, hogy lendületbe jöjjön a Monostorpályi. Voltak még helyzeteink, de ellenfelünknek is, véleményem szerint, igazságos eredmény született. A fiúk jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból, csak dicsérni tudom a játékosokat!
