Büntetővel maradtunk alul

A DEAC U14-es csapata a bajnoki címre pályázó Békéscsabát fogadta, bár egy pontot megérdemelt volna, de a hajrában értékesített tizenegyessel a lilák nyertek.

Balla Imre fiaira nehéz összecsapás várt a hét utolsó napján, ugyanis a bajnoki arany egyik várományosát, a Békéscsabát fogadták. Fiataljaink az idény során már bebizonyították, élcsapatokkal is felveszik a versenyt, képesek a meglepetésre, ezért bizakodóak voltunk.

Két eltérő taktikát választottak a csapatok, a vendégek egy-két labdaérintés után mélységi indításokkal operál, míg mi a sokpasszos játékunkat igyekeztük érvényre juttatni. Sajnos a ránk jellemző harcmodort, csak néhány alkalommal tudtuk megvalósítani, viszont gyakran átvettük ellenfelünk stílusát. Ennek ellenére partiban voltunk a lila-fehérekkel, előttünk és előttük is adódtak lehetőségek, a kapuk viszont érintetlenek maradtak az első félidőben.

Szünet után is hasonló mederben zajlott a játék, egyenlő erők küzdelmét láthatták, akik a Sportcampuson tekintették meg a találkozót. Leginkább a két tizenhatos között zajlott a játék, ám mindkét félnek voltak helyzetei, gól azonban nem született. Az idő múlásával lehetett sejteni, amelyik csapat betalál, az három ponttal lesz gazdagabb. Sajnos ez ellenfelünknek jött össze, miután a 83. percben értékesítettek egy véleményes tizenegyest, melynek köszönhetően megnyerték a párharcot.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 21. forduló

DEAC – Békéscsaba 1912 SE: 0-1 (0-0)

DEAC: Vékony – Kulcsár, Váradi (Németh 66’), Bacsa, Laczkó, Fodor, Harsányi (Lakatos 78’), Csigai (Józsa 66’), Galambos, Antal (Seres 60’), Kondor

Vezetőedző: Balla Imre

Balla Imre: Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, és ez be is igazolódott, végig nagy intenzitással kellett játszanunk. Ellenfelünk kevés labdaérintéssel futballozik, sok íveléssel operál, erre próbáltunk felkészülni. Azt kértem a fiúktól, hogy a saját játékunkat próbáljuk meg játszani, ez azonban csak részben valósult meg. Sajnos ránk ragadt az ellenfél stílusa, és bele is mentünk olyan játékhelyzetekbe, amelyek nem a mi erősségeink. Sok párharcot kellett vívnunk, és ezekből többször rosszul jöttünk ki. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a csapat küzdeni akarásával rászolgált volna legalább egy döntetlenre. Ma azonban a Békéscsaba egy büntetővel jobb volt, és megszerezte a három pontot. Vannak olyan körülmények, amelyekkel most nem szeretnék foglalkozni, de nem éreztem azt, hogy valóban hazai pályán játszottunk volna. Ugyanakkor amíg nem tudunk gólt szerezni, addig nagyon nehéz helyzetben leszünk. Sok sikert kívánok a Békéscsabának!